Életszerepek közötti egyensúly

Életszerepek közötti egyensúly

 

 

Az életszerepek közötti egyensúly volt a témája a BonumTv Délelőtt című magazinműsorának.

A műsor fevételét itt tudod megnézni. 

Hatékonyságnövelés az időgazdálkodásban

Hatékonyságnövelés az időgazdálkodásban

Sajnos a mai napig nem sikerült megoldást találnia az emberiségnek arra a valós igényre, hogy hogyan is csináljunk a 24 órából, mondjuk 28-at, hogy több időnk legyen azokra a dolgokra, amelyekkel végezni szeretnénk a nap folyamán. Pedig a hatékonyságnövelés az időgazdálkodásban kulcsfontosságú, ha jól működő időbeosztást szeretnénk kialakítani. Valószínűleg csupán egy dolgot tehetünk az ügy érdekében: javítanunk kell a produktivitásunkat, azaz hatékonyabban kell kihasználni a rendelkezésünkre álló időkeretet. Érdekel a hatékonyságnövelés az időgazdálkodásban? Erről szól a mai bejegyzés. (tovább…)

Hogyan alhatnék többet anyaként?

Hogyan alhatnék többet anyaként?

Biztosan hallottál már a Maslow-féle szükségletpiramisról. A fiziológiai szükségletek a piramis legalját (alapkövét!) jelentik az elmélet szerint. Ezek közé tartozik pl. a lélegzés, az evés,  az ivás, az alvás. Tehát aludni kell, muszáj. Csak így létezhet az ember. Alvás nélkül nem megy! Talán benned is felmerült már a kérdés: hogyan alhatnék többet anyaként? (tovább…)

Időbeosztás gyerek mellett

Időbeosztás gyerek mellett

Hatékony időbeosztás gyerek mellett? Hogyan is csináld? Erről szól ez a bejegyzés, amiben összeszedtem olyan módszereket, amelyek neked is segíthetnek, hogy jobban gazdálkodj időddel gyermekeid mellett is.  (tovább…)

HOME OFFICE nyáron a gyerekzsivajban 2. rész

HOME OFFICE nyáron a gyerekzsivajban 2. rész

AVAGY HOGYAN DOLGOZZ NYÁRON, HA OTTHON VANNAK A GYEREKEK?  

 

A bejegyzés első részben (itt találod) 10 ötletet adtam ahhoz, hogy gördülékenyebben működjön a home office nyáron is, amikor otthon vannak a gyerekek. Most pedig a Mompreneurs Magyar Vállalkozó Anyukák Facebook csoportban megkérdezett édesanyák osztják meg tapasztalataikat, jól bevált módszereiket arról, ők hogyan lavíroznak a gyerekek-munka-háztartás háromszögben nyáron. (tovább…)

HOME OFFICE nyáron a gyerekzsivajban 1. rész

HOME OFFICE nyáron a gyerekzsivajban 1. rész

 

A szimpla hétköznapokon sem könnyű menedzselni a családi életet, a háztartást és a munkát édesanyaként. Folyamatos a pengeélen táncolás és fejünkben ott dübörög a kérdés: most melyik kezem harapjam meg? Ha dolgozom, nincs időm a gyerekekre, ha nem dolgozom, akkor nincs bevétel. Ha dolgozom vagy a gyerekekkel vagyok, akkor meg ki csinálja meg a házimunkát?

Azt hiszem mindannyian szeretnénk azt a bizonyos „egészséges egyensúlyt” megteremteni az életünkben!

Nem egyszerű persze akkor sem, amikor a gyerekek bölcsiben vagy oviban (iskolában) vannak és napközben legalább tudunk dolgozni vagy haladni az otthoni teendőinkkel. 

Ám a helyzet fokozódik, ha kitör a nyári szünet (illetve bármilyen szünet vagy járvány…) és a home office-ban dolgozó anyukák hirtelen otthon találják az aprónépeket is. A munkahelyükön. Uhh. Nem kis kihívás!

Persze szokás mondani, hogy milyen szerencse, hogy anya egyébként is otthon van, így nem kell a fél nyarat táborban, meg nagyszülőnél töltenie a gyereknek (hiszen pont ezért is választottuk a szabadúszó létet, nemdebár?!). 

Ám ez csak az érem egyik oldala! 

A másik meg az, hogy ideális esetben a home office pont arról szól, hogy anya dolgozik. Mert ebből van a pénz. Ergo ha nem dolgozik, nincs pénz. Aki pedig nem dolgozik, ne is egyék.. igaz???

Egy szó mint száz, valahogy meg kell oldani a kecske és a káposzta problémakört… de hogyan? 

Íme 10 dolog, amire ha figyelsz, gördülékenyebben működik a home office nyáron is, amikor otthon vannak a gyerekek!

 

10 ÖTLET, HOGYAN MENEDZSELD

A HOME OFFICE-T NYÁRON

 

 

 

1. PACSIRTA VAGY ÉJJELI BAGOLY? 

Az időnyerés alapja, hogy ismerjük magunkat, az igényeinket és a lehetőségeinket. Ezeket kellene valahogy ötvözni.

Vannak, akik hajnalban tudnak dolgozni a gyerekek ébredése előtt, ám ez nem megoldható akkor, ha a kicsik is korán kelnek.

Akadnak, akik az éjszakai műszakra esküsznek (in memoriam azok a régi vizsgaidőszakok…).

Ha a gyerkőc napközben is alszik, szintén adott a lehetőség.

Ezek azok az idősávok, amelyekkel általában előre lehet kalkulálni!

 

2. FŐ A RUGALMASSÁG

Gyerekek mellett muszáj rugalmasnak lenni. Ez gondolom az első leckék között szerepelt, amit megtanultál, amikor édesanya lettél!

És azért írtam ezt kettes pontnak, mert egyébként lehet, hogy általában tényleg alszik reggel 8-ig a gyerek, de mégis lesznek majd olyan napok is, amikor meg nem fog és akkor borul minden.

És nem megy majd a munka akkor sem, ha belezöldülsz.

Szóval ekkor  jön az újratervezés: mi az, ami fontos, mi az, ami sürgős? És ennek mentén haladhatsz tovább. Ha rágörcsölsz sem leszel előrébb sajnos. 

 

3. MUNKA ÉS CSALÁDI IDŐ EGÉSZSÉGES ARÁNYA

Ez a két dolog igenis jól megférhet egymás mellett!

A kicsik ugyanis még többet alszanak, a nagyok meg könnyebben lefoglalják magukat/egymást. Ideális esetben, persze… És mindig vannak kivételek, tudom, tudom,

Úgy gondolom, ha a gyerekek szeretettankja (Gary Chapman után szabadon) rendszeresen fel van töltve, vannak összebújós, beszélgetős, élménymegosztós, önfeledten együtt játszós, gyerekenként külön-külön is nekik dedikált időszakok a nap folyamán, akkor egyébként nem igényelnek 0-24 órás animátorkodást. 

Ami fontos, a sorrend: először a gyerek  és az ő kis szeretettankja, aztán a munka!  😉

 

4. GYEREKEKKEL EGYÜTT? 

Valószínűleg a legtöbb munka során lehet találni olyan tevékenységeket, amelyekben a nagyobb gyerekek akár már segíteni is tudnak.

Még ha ez csak annyi is, hogy számlákat nyomtatunk és a gyerek odafuvarozza a dömperén nekünk a kinyomtatott dokumentumokat, akkor az. (Igen, saját példa…. 🙂 ) 

Nyilván nem az elmélyült figyelmet igénylő munkafázisokra gondolok itt, de akár a kreatív, akár az előkészítős vagy pakolós részekbe be lehet vonni a gyerekeket. És tudom, ez is gyerekfüggő!

De amúgy meg mutass nekem egy gyereket, aki nem akar ollóval vágni, tűzőgéppel tűzni, vagy lyukasztóval konfettit csinálni… 

A kihúzó filceket én már eldugtam, mert nagy Picassok vannak a családban… a férjem meg csak festegeti a falakat állandóan!

 

5. A HOZZÁÁLLÁSOD….

Nem ér mindent a gyerekekre fogni, ha akarsz valamit, megoldod! Te is tudod. Persze az is igaz, hogy semmi sincs ingyen, tehát valamiről akkor le kell mondani, de erről meg azt gondolom, hogy  szabadúszóként a magad ura vagy, te döntöd el, mi a fontos és mikor foglalkozol vele.

Én most pl. egy óra alvásról fogok lemondani a nyáron. Persze szerencsés vagyok, mert nekem már a legkisebb is átalussza az éjszakát, de azért csak úgy saját szórakoztatásomra persze nem kelnék fel hajnali ötkor. De most ezt fogom tenni, hogy itthon vannak a gyerekek, mert a vállalkozást vagy csinálja az ember vagy nem, átmenet nem nagyon van, vagy meg is látszik az eredményeken!

Valószínűleg Te is tudsz példát mondani arra, amikor valaki akár 5 gyerek mellett is megoldja a home office-t (spoiler-veszély, figyeld a cikk folytatását)! A gyerek tehát ne legyen kifogás! 

 

6. HOL TUDSZ EGYSZERŰSÍTENI? 

Az előbbi pontot folytatva, a „miről mondasz le?” kérdésköréhez jutottunk.

Találd meg azokat a megoldásokat, melyek segíthetnek egyszerűsíteni, gyorsítani a háztartás menedzselését, a főzést pl. (ételrendelés, tömbösített bevásárlás-főzés).

Mit tudsz kiszervezni, elhagyni?

Gondold át, mi az, amiben lejjebb tudsz engedni az igényeidből vagy elég a ritkább-kevesebb foglalkozás az adott dologgal.

Ha magasabb az óradíjad, mint egy takarítónőnek, akkor akár ki is szervezheted a takarítást! Ez szimpla matek! 

 

7. HÁZIMUNKA AKÁR GYEREKEKKEL EGYÜTT IS! 

Nálam alapszabály, hogy ha a kicsi alszik, akkor kapát-kaszát eldobok és ülök a géphez dolgozni. Sosem végzek házimunkát alvásidőben. Ez a Nr. 1 szabályom, amikor megkérdezik, hogy jut időm a blogra, az ügyfelekre és az új vállalkozásomra

Ha még nem e szerint az elv szerint élsz, vizsgáld meg te is, melyek azok a dolgok, amelyeket a gyerkőc jelenlétében, vagy nagyobb gyerekek esetén akár már velük együtt is el tudsz végezni.

Csak azokat a tevékenységeket hagyd alvásidőre, amelyekkel nem boldogulsz, ha ébren vannak. Pl. a vasalás.

B-verzió: Ne vasalj… 🙂 Vagy vasaljon más…, lásd még a 6. pontot

Olyan dolgokat, mint a mosógépből ki-bepakolás, főzőcske kis kuktákkal, viráglocsolás, porszívózás simán meg lehet oldani a segéderőkkel együtt is. Erről itt írtam korábban

 

8. EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK!

Örök vesszőparipám, hogy a családi élet történéseinek alapja bizony a csapatmunka. A gyerek bizony közös vállalás.  Ami annyit tesz, hogy nem csak te tudsz főzni, mosogatni, gyerekekkel játszani, hanem a párod is.

Világos, hogy a párod dolgozik egész nap és valószínűleg te is kiegyeznél ezzel, ha épp lenne rá lehetőséged, de ami a szülői szerepünket illeti, azt ugye sosem tudjuk igazán kikapcsolni. Ott nincsen szabadság, meg szünidő.

Az is nagyon fontos, hogy a gyermekek születése után is vigyázzunk a párkapcsolatunkra, de szerintem ez nem jelenti azt, hogy minden este kézenfogva kellene a kanapén ülve filmet nézni vagy épp az élet nagy kérdéseit megvitatni.

Ismét az egyensúlyra törekvés a lényeg.

Ha kampányod van, sok megrendelésed, könyvet írsz, vagy bármi olyan dolgod akad, amivel foglakoznod kell, igenis bele kell férnie a kapcsolatba annak, ha néha esténként is dolgozol. Mert napközben egyszerűen nem tudsz mindennel végezni, ha otthon vannak a gyerekek.

 

9. GYEREKVIGYÁZÁS BARTER ALAPON

Szuper megoldás, ha szövetkezel, összebeszélsz szintén dolgozó gyermekes anyukákkal (barátnők, környéken lakók, ovis-iskolatársak otthonról dolgozó szülei).

Így mindenki tud haladni és a gyerekek is jobban érzik magukat gyerektársaságban.

Az egyéb előnyökről nem is beszélve!

Mivel egy nyelvet beszéltek a szintén otthon dolgozó anyukákkal, hisz ők valószínűleg ugyanazokkal a kihívásokkal találják szembe magukat, mint te magad, ez szuper támogatást, inspirációt is jelenthet számodra.

Akár egy csésze habos kávé mellett… Csak nem átesni a ló túloldalára, hogy a co-working helyett traccspartivá fajuljanak a dolgok.  😀 

 

10. NE HÚZD MINDIG AZ IGÁT!

Pihenni, kikapcsolni neked is kell, végülis: NYÁR VAN!  😀 

Ha a végletekig hajtod, kizsigereled magad, az hosszú távon többet árt, mint amennyit nyerhetsz vele. Könnyen motivációvesztéshez, kiégéshez vezet, ha sosem pihensz. 

Persze akik olyan lelkesek, hogy a munkájukat csak teljes gőzzel, szenvedéllyel képesek végezni (kézfeltartás: jelen….) azoknak ez egy nagyon kemény feladat!

Mert én jelenleg nem is munkaként tekintek arra, amivel foglalkozom.

Ettől függetlenül tudom, hogy időről időre ki kell(ene, ooops, lebuktam!) kapcsolni nem csak a monitort, de az agyunkat is. 

Te hogyan oldod meg az otthoni munkát a szünidőben? Mennyire tudsz haladni gyermekeid mellett? 

A bejegyzés folytatásában  a Mompreneurs Vállalkozó Anyukák Facebook csoportban megkérdezett anyukák osztják meg tapasztalataikat, jól bevált módszereiket arról, ők hogyan lavíroznak a gyerekek-munka-házartás háromszögben nyáron.

A folytatást ITT olvashatod el! 

Munka-magánélet – teremtsünk egyensúlyt!

Munka-magánélet – teremtsünk egyensúlyt!

Édesanyaként hogyan teremtsünk egyensúlyt a munka és a magánélet között? Hogyan lehet könnyen, gördülékenyen visszatérni a munka világába? Erről beszélgettünk a BonumTV Délelőtt című magazinműsorában.

A felvételt itt tudod megtekinteni:

 

ANYA-FELESÉG-DOLGOZÓ NŐ – Teremts egyensúlyt az életszerepeid között! LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ CHECKLISTÁVAL

MEGJELENT! Tabuk nélkül az anyaság első évéről

MEGJELENT! Tabuk nélkül az anyaság első évéről

Több hónapja kezdtem bele egy könyv megírásába, mellyel az volt a célom, hogy tabuk nélkül beszéljek arról, milyen is édesanyává válni, hogy milyen az élet egy kisgyermekkel otthon. 

Gondolom egyetértesz azzal, hogy a szülővé válás hatalmas változást jelentett a te életedben is!

Mert ugye teljesen más egy munkahelyre bemenni nap mint nap és más egy kisbabát ellátni, kisgyereket nevelgetni.

Ugye te is tudsz mesélni a kialvatlanságról?

Gondolom találkoztál kéretlen tanácsokkal is?

Mi a helyzet a megfelelési kényszerrel?

Nektek változott a kapcsolatotok a gyermek születése után?

Hogy állsz a kizárólag önmagadra fordítható énidővel? Van neked olyanod?

Hogyan éled meg a társasági élet visszaszorulását, érezted bezárva magad az első időben?

Neked van támogató hálózatod?

Kihez fordulsz, ha mélypontra kerülsz?

Ezekkel a témákkal és még sok egyébbel találkozhatsz a könyvben, melynek címe:

TABUK NÉLKÜL az anyaság első évéről!

 

MIRŐL OLVASHATSZ A KÖNYBEN? 

  • Hogyan készülj fel a kórházból való hazatérésre?
  • Mire figyelj az első napokban?
  • Mit tegyél, ha nem megy minden karikacsapásra?
  • Hogyan kérj segítséget?
  • Mit kezdj a bezártság érzésével?
  • Hogyan kezeld a társadalmi elvárásokat és a kéretlen tanácsokat?
  • Hogyan számolj le a megfelelési kényszerrel, a maximalizmussal?
  • Hogyan élvezd a szürke hétköznapokat?
  • Hogyan törődj magaddal anyaként is?
  • Mire figyelj a párkapcsolatodban a gyermek születése után?
  • Hogyan kezeld az esetleges konfliktusokat?
  • Hogyan kerüld el az anyasági versenyt?
  • Miként őrizheted meg a szellemi frissességed az otthon töltött időszak alatt?
  • Hogyan rangsorolj teendőid között?
  • Hogyan végezz úgy házimunkát, hogy a gyermekedre is jusson elég időd? 

 

Remélem elolvasod a könyvet és segítségedre lesz abban, hogy könnyebben éld meg a kisgyermekeddel töltött napokat! 

További részletekért, megrendeléshez kattints ide! 

 

5 lépés, hogy könnyebben mondj nemet!

5 lépés, hogy könnyebben mondj nemet!

Neked is nehézséget jelent, hogyan mondj nemet? Munkám során sok női ügyfelemnél tapasztalom, hogy azért nem jutnak egyről a kettőre, és azért úsznak el a napi teendőikkel, mert gyakran elvállalnak olyan dolgokat is, amiket valójában nem is szeretnénk megtenni.. Mivel nem akarják megbántani a másik felet, ezért aztán inkább igent mondanak, holott már abban a pillanatban tudják, hogy a vállalásnak ők isszák majd meg a levét.

 

Ha ez veled is rendszeresen előfordul, olvass tovább! Elárulom, hogyan mondj úgy nemet, hogy ne érezz miatta bűntudatot!

(tovább…)

Játszmák… miért ne menj bele?

Játszmák… miért ne menj bele?

Minden kapcsolatban előfordulhatnak játszmák. Sajnos, ezek mérgezik a kapcsolatainkat. Eric Berne megfogalmazása szerint a játszma kiegészítő, rejtett tranzakciók sorozata, amely előre látható kimenetel felé halad.

Gyakorlatilag régi lemezek, amiket újra és újra felteszünk egy konfliktusos helyzetben, s melyekben nincs előrelépés, nincs megoldás. 

Bizonyára te is nem egyszer kívántad már, hogy bárcsak minden sima ügy lenne az életben, minden élethelyzetünkben flottul kommunikálnánk, ne lennének félrement üzeneteink, rosszul értelmezett gondolataink.

Néha azonban elég egy rossz hangsúly, egy furcsa grimasz és máris magyarázhatjuk a bizonyítványt!

Valójában az is teljesen mindegy, hogy munkáról vagy magánéletről beszélünk, nap mint nap rengeteg játszmába keveredhetünk bele!

Vagy… dönthetünk úgy is, hogy NEM megyünk bele! (tovább…)

Tervezd meg, hogy mikor tervezel!

Tervezd meg, hogy mikor tervezel!

Ahhoz, hogy szervezettebbek, kiszámíthatóbbak legyenek a mindennapok, elengedhetetlen, hogy előre tervezz. Tudom én, hogy sok a váratlan és előre nem látható faktor, ha család és munka mellett próbálsz lavírozni, mégis azt mondom, amennyire csak lehet, légy tudatos és tervezd meg a mindennapokat! (tovább…)