fbpx

Személyes fejlődési célok gyerekek mellett

személyes fejlődési célok
Vajon hogyan lehetséges személyes fejlődési célokat kijelölni és elérni elfoglalt nőként, család mellett is? Gondolok itt pl. a tanulásra, önképzésre.
A saját ismeretségi körömben is igen hitetlenkedve néznek rám, amiért már az ötödik szakmai képzést végeztem el gyermekeim születése óta.
Közben pedig tudom, hány és hány családos nő vág bele a továbbtanulásba vagy képezi át magát, mert számol azzal, hogy esetleg nem tud visszatérni majd a korábbi munkahelyére a kisgyerekes időszakban.
Vagy x lehúzott év után a munkahelyükön rájönnek, hogy egész egyszerűen már nem szeretik azt csinálni, amivel a munkahelyükön foglalkoznak. Más érdekli őket és szeretnék kipróbálni magukat más területen vagy épp vállalkozást indítanának. 
A személyes fejlődési célok természetesen nem csak szakmai értelemben, a munkánkhoz kapcsolódóan határozhatók meg, bár legtöbbször úgy látom, ez egy jelentős motiváció tud lenni.
Számos olyan családos nőt ismerek, akik pl. gyermekek mellett élesztik újra megkopott nyelvtudásukat vagy éppen vágnak neki egy teljesen új nyelv elsajátításának. 
Az én értelmezésemben bármilyen fejlődési lehetőség, ami segít pl. abban, hogy a szülői feladatunkat jobban ellássuk, vagy dolgozzunk a párkapcsolatunkon, hogy egészségesebb életmódot alakítsunk ki, új készségeket sajátítsunk el (pl. hatékonyabb időbeosztást alakítsunk ki) is ebbe a körbe tartozik.
A lényeg, annak a tudatosítása, hogy vannak fejlesztendő területek az életünkben és konkrét lépéseket teszünk annak érdekében, hogy elsajátítsuk a fejlődéshez szükséges módszereket, technikákat, tudást. 
Ebben a blogbejegyzésben ezt a témát járom körbe és megosztom azokat a tapasztalatokat is, amelyekről olyan elfoglalt nők meséltek, akik személyes fejlődési célokat határoztak meg és elindultak a megvalósítás útján. 
Ők vajon 
  • miért vágtak bele?
  • mit tanulnak?
  • hogyan hozzák össze a tanulást a gyerekekkel, otthoni teendőkkel?
  • milyen támogatást, segítséget kapnak ehhez?
  • és milyen áldozatokkal jár számukra mindez? 
Olvasd el a cikket, remélem segít picit a szemléletformálásban, ha most még szkeptikus vagy is a témával kapcsolatban! 

SZEMÉLYES FEJLŐDÉSI CÉLOK GYEREKEK MELLETT

 

 

AMIKOR A SZEMÉLYES FEJLŐDÉSI CÉLOK A MUNKÁHOZ KAPCSOLÓDNAK

Azt tapasztalom, hogy sokan hajlamosak sajnos későn „kapcsolni”. Márpedig a munkába vissztérésen úgy hiszem, nem elegendő akkor elkezdeni gondolkodni, amikor lassan lejár a GYED vagy GYES… Ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjunk hozni arról, hogy oda és olyan feltételekkel térjünk-e vissza dolgozni (vagy hogy tudunk-e egyáltalán visszatérni), ahonnan eljöttünk, fontos folyamatos kontaktban lenni a munkáltatónkkal vagy legalábbis érdemes tisztában lennünk az esetleg megváltozó munkafeltételekkel.

Másrészt figyelembe kell venni a saját megváltozott körülményeinket is: mind a munkavégzési potenciálunkat, és a családi szerepeinket, feladatainkat tekintve is. 

Ügyfeleim, akikkel karriercoaching folyamatban vagyok, azzal az érzéssel is küzdenek, hogy lemaradnak, megkopik a tudásuk, mert úgy látják, eljár felettük az idő, ha 2-3 évet kiesnek a munkából. Ezért már eleve tudatosan állnak ahhoz, hogy egy idő után, ahogy gyermekek mellett lehetséges, ők maguk keressék a lehetőséget a felzárkózásra, ismereteik megújítására. 

 

HA MEGJELENIK A BELSŐ IGÉNY 

Van, akinél ez a fajta belső igény automatikusan jelenik meg, ahogy arról Évi is beszámolt„Én 6 éve vagyok itthon. Alapvégzettségem mérlegképes könyvelő. Már régóta érlelődött a gondolat, hogy tanulnék, képezném magam. Azt éreztem, nekem ez kell. Elég a pelenka, etetés altatás szent háromszögéből. 😅 Szeretném használni az agyam. És karrierépités szempontjából is hasznos. Vágyom a sikerélményre, elismerésre.Tavaly elkezdtem a tb és bérügyintéző képzést. A tb rész már kész, a karantén miatt a bér része novemberben lesz. Illetve az OKJ  megszünése miatt belevágtam az adótanácsadó képzésbe.”

Noémi közgazdászként váltott egy teljesen már területre.Én “csak” 4 évet voltam itthon… de a 3. évet már végig tanultam. Alapvetően közgazdász, számviteli szakember vagyok, ami ugye munka területén 8-12 órás ülőmunkát jelentett nap mint nap. Erre nem igazán vágytam, megtapasztalva a fiaim mellett az egész napos mozgást, ezért végeztem el egy OKJ-s fittness edzői végzettséget adó tanfolyamot. Most 4 órában dolgozom (eredeti végzettségemben)+ heti 2 óra aerobikot tartok.”

Edina is azt érezte, hogy váltani szeretne.Nálam egyszerre kezdődött a kisfiam oviba lépése, a munkába visszatérésem és egy a munkámtól teljesen eltérő területen való szakképzésem. Szeretnék több lábon állni. Tanítónő és fejlesztő pedagógus vagyok. Szeretem a gyerekeket, szeretek velük dolgozni, de vágytam valami másra. Belső indíttatásból jelentkeztem egy másik képzésre. Imádom, hogy olyat tanulhatok, ami érdekel, szuper előadókkal, gyakorlatias képzéssel. Ez a lelkesedés segít, hogy elővegyem a tartalék energiáimat.”

 

ÉS VANNAK, AKIK CSAK SIMÁN SZERETNEK TANULNI… 😉 

személyes fejlődési célok„Nekem a tanulás maga a flow élmény. Önmagam kiteljesedése. Az élethosszig tartó tanulásban hiszek.”- vallja Gabriella. 

Bernadett a hordozásba szeretett bele. „Engem a hordozás ejtett rabul, életformám lett. Már első gyermekemet hordoztam, de a második születése után pár hónappal végeztem el a képzést. Nem régóta 6 órában vagyok a munkahelyenen és ha van igény akkor munka után tartok tanácsadást, illetve a vírushelyzet miatt jelenleg online.”

Nagyon fontos, amiről Bernadett is mesél, hiszen nem  mindenkinél működik éles váltásként az előző munka lezárása és valami új, esetleg egy vállalkozás elkezdése. Elképzelhető, hogy hosszabb kifutási időre van szükség, hogy egy szerelemötletből valóban rentábilis vállalkozás jöjjön létre, ezért többen döntenek úgy, hogy átmenetileg maradnak az előző munkahelyükön. Mellette, szabadidejükben vagy este fektetés után foglalkoznak a vállalkozásuk építésével.

Többen biztonsági játékosként addig nem engedik el az előző munkahelyet, amíg a másik területet, amire váltanának nem érzik biztosnak, jövedelmezőnek. És ez is teljesen rendben van, ki ki vérmérséklete alapján dönthet arról, számára hogyan komfortos a váltás. Már ha egyáltalán váltani szeretnének. 

 

KI SEGÍT?

Amiről muszáj szót ejteni, az az, hogy megfelelő támogató hálózat megléte nélkül bizony nagyon nehéz a személyes fejlődési célok megvalósítása. Nem lehetetlen, de körülbelül olyan, mint egy fenékkel több lovon ülni. Szerencsésebb, ha egy-egy „lovat”,  pl. a házimunka egy részét, az otthoni teendők intézését, vagy akár a gyermekek fürdetését esténként, vagy hétvégén pár órán át a rájuk vigyázást át tudunk adni egy segítő családtagunknak. Értelemszerűen sokaknál elsősorban a párjuk vagy a nagyszülők jönnek ilyenkor szóba. 

Éviéknél ezt a köbetkezőképpen oldják meg.  „Az egyik képzésnél szükségünk van anyukám segítségére. Elviszem hozzá a lányokat és a férjem megy értük, ha végzett a munkájával. Mire hazaérek megvacsoráznak, pizsiben várják, hogy hazaérjek az esti mese olvasásra.  A másik képzés kéthetente szombaton van. Ott a férjem viszi a fél napot. Igyekszem megfőzni nekik előre az ebédet, de ha úgy alakul, akkor ő főz. Én a délutáni alvás végére érek haza.”
„Továbbképzésem idén is lesz több hétvégén. Ilyenkor általában anyósom van/volt itt nálunk, ritkábban, de szoktam szólni saját szüleimnek is. Persze férjemnek is több teendője volt így a fiúkkal, főleg ha tanultam, ő vitte el őket játszóra, biciklizni, de ezt előre megbeszéltük, így volt tervezve.”- meséli Noémi. 

ÉS HA NINCS KÖZELI SEGÍTSÉG?

Vannak azonban olyan családok, ahol a nagyszülők távol vannak, vagy még dolgoznak, így nem lehet rájuk számítani, vagy éppen a társra nem igazán lehet támaszkodni ezen a téren. 
személyes fejlődési célokEdina ilyen helyzetben kereste meg a saját megoldását arra, hogy képezhesse magát. „A férjem sokat dolgozik, de amit tud ő is megtesz, hogy tanulni tudjak. A nagyszülők alapesetben tudnának segíteni vigyázni az unokájukra, de ebben a vírusos időszakban féltem őket, így most kicsit kiestek a segítők köréből. Ezt a kört tágítottam, gyakorlom a segítségkérést 😊. Nagynénik, barátok tudnak segíteni pár órára. Megbeszéltük, hogy esetenként bébiszittert is be fogunk vetni.” 
A támogató hálózat építéséről egy korábbi blogbejegyzésemben én is írtam már. 
Sajnos a mai napig nem ritka azonban az sem, hogy az édesanyák semmilyen támogatást nem kapnak személyes fejlődési céljaik megvalósítására és ha ilyen körülmények között mernek egyáltalán belevágni ilyesmibe, gyakorlatilag folyamatos ellenszélben kell haladniuk… Ez nagyon szomorú….
Egy anyuka ezt a tapasztalatát osztotta meg velem. „A férjemmel sokat veszekszünk miatta (mert néha neki kell a fiúkra figyelnie). A nagyszülők sem fogadják el. Jelenleg mondjuk a fiaim sem mennek hozzájuk a vírus miatt. De engem annyira feltölt plusz energiákkal, hogy muszáj csinálnom, valami hajt felé…”
Gabriella mondja: „Nagyon nehéz a képzés maga. Rendszerben próbálok gondolkozni és minden egyes percet beosztani, minden pillanatot kihasználni, ezzel is tudok egy kicsike időt nyerni. Segítségem sajnos nincs, férjem sokat dolgozik, nagyszülők távol vannak.”
Minden tisztelet megilleti azokat, akik ilyen nehezített pályán dolgoznak azon, hogy kitörjenek a csak családanya és háztartási mindenes-szerepkörből és beleálljanak egy számukra fontos személyes vagy karriercél megvalósításába! 

HOGYAN OLDHATÓ MEG A SZEMÉLYES FEJLŐDÉSI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSA CSALÁD ÉS AZ OTTHONI TEENDŐK MELLETT?

Végül ejtsünk pár szót az időbeosztásról. Alapesetben sem egyszerű a gyerekek körüli teendők, a háztartási feladatok menedzselése úgy, hogy közben még a párkapcsolatunkra vagy akár magunkra is szeretnénk időt találni. Legtöbben a saját énidejüket forgatják bele a tanulásba vagy épp éjszakáznak, mert másképp nem tudják összehangolni a napi feladaikkal a tanulást.

Fontos ezért arról is beszélni, hogy mi az ára annak, ha olyan döntés előtt állsz, hogy belevágj-e egy képzésbe például. 

„Tanulni a déli alvásidőben vagy az esti altatás után tudok.” – mondja Évi.  „Próbálkoztam a koránkeléssel, de valaki mindig rosszul aludt és mellette kötöttem ki vagy még vissza kellett altatni (leggyakrabban a 2 évest) és inkább fusztráltá tett, hogy nem sikerül reggel tanulnom, mint segített volna.”
Noémi rávilágít arra is, hogy mi az ára annak, ha elkötelezzük magunkat a személyes fejlődési céljaink mellett. „Persze részemről is volt sok lemondás, hiszen a szabad időm 90%-ban gyakoroltam vagy elméletet tanultam.”
Edina a tervezésben, a rugalmasságban hisz. „A tudatos előre tervezésben látom a kulcsot. Illetve rugalmasnak is kell lennünk, mert persze pont azon a héten jön a nátha, mikor sulis hétvége van… „
Bízom benne, hogy a bejegyzésben hoztam neked pár olyan szempontot, ami segít alaposabban átgondolni, és megtervezni, mit hogyan tudnál könnyebben megoldani, ha te is gondolkozol azon, hogy személyes fejlődési célokat tűzz ki a gyermeke(i)ddel otthon töltött időszak alatt. 
A saját tapasztalatom az, hogy amikor időmenedzsment témában konzultáción dolgozom édesanyákkal, sokszor kiderül, hogy bizony jelentős időt el tud venni a Facebook, a Netflix, az esti üresjáratok fektetés után vagy akár az ebéd utáni alvásidőben a házimunka. Ezeket az időket sokkal értelmesebben, hasznosabban is el tudjuk tölteni. Főleg akkor, ha nem kényszerből, hanem személyes érdeklődésünk alapján, önként vágunk bele a tanulásba. Ha érdekel, hogyan tudsz te is jobb időbeosztás kialakítani gyerekek mellett, erről is írtam már korábban. Vállalkozásfejlesztési témában ezen az oldalon találsz hasznos blogcikkeket.

A szerzőről

Domokos Kata vagyok, Life,- business és karriercoachként, üzleti mentorként  2016 óta segítem női ügyfeleimet abban, hogy megteremtsék azt az életet, amire vágynak.

Hiszem, hogy lehetséges kiteljesedni, felszabadultan élni elfoglalt nőként – család, munka mellett is!

Abban támogatom ügyfeleimet, hogy megteremtsék az egyensúlyt az életszerepeik között és ne kelljen választaniuk aközött, hogy jó anyák, jó társak vagy épp jó munkaerők legyenek. Hiszen mind arra vágyunk, hogy teljes életet élhessünk!

Szívügyemnek tekintem, hogy ezen az úton segítsem a hozzám fordulókat:  online tanfolyamokon, előfizetői klubomban, egyéni konzultációk, csoportos workshopok és elóadások keretében támogatom a tudatos nőket abban, hogy elérjék a vágyott céljaikat és kiteljesedhessenek életükben.

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ 15 LÉPÉS A LELKI EGYENSÚLYÉRT

Milyen témák érdekelnek? Válassz kategóriát!

MARADJ VELEM!

LÉGY NAPRAKÉSZ! Vállalkozásfejlesztési módszerek, működő megoldások a hírlevélben
%d bloggers like this: