Hogy hogy haladok az otthoni teendőkkel gyerek mellett? A titok: mi mindent együtt csinálunk! Sokszor hallom konzuláción anyukáktól, hogy az alvásidőben próbálják elintézni a főzést, a takarítást, bármilyen háztartási munkát.
Tény, hogy a háztartási kihívások minden édesanyát érintenek, mert bizony ezeket a dolgokat meg kell csinálni, jobb híján „magad uram”-alapon.
Úgy gondolom (és azt tapasztalom), hogy igazából szoktatás és szervezés kérdése, hogyan oldjuk meg „házi mindenesi” teendőinket a gyermekeinkkel otthon töltött időszak alatt. Mi pl. mindent együtt csinálunk és nálunk működik így is.
MI MINDENT EGYÜTT CSINÁLUNK!
Többször, több helyen elmondtam már, mert tényleg hiszek ebben a gondolatban: nem attól jó anya valaki, ha egész nap a csörgőt rázza gyermekének, a kisautót tologatja neki vagy babázik vele.
Nem, nem.
Persze, kell a közös játék, kell az együtt töltött minőségi idő!
De kell még más is!
Mert hiszem, hogy szülőként az is feladatunk, hogy az életre neveljük gyermekeinket, s nem mindegy, milyen példát mutatunk ebben.
Ha nem szeretnénk anyámasszonykatonája gyereket nevelni, aki egy csekk feladására is képtelen lesz zsenge felnőtt korában, mikor már önállósodni kezd, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha már kisgyermekként bevonjuk mindazokba a mindennapi teendőinkbe, amikkel foglalkozunk. Szerintem.
És ezt persze játékosan, korának megfelelően tesszük, s főleg időt hagyva neki az ismerkedésre, a kérdésekre, a saját próbálkozásokra.
Igen, már egész gyermekkorban, ismerje meg azt, hogy a tiszta ruha, az étel, az nem csak úgy van, hanem munkánkba telik „előállítani”.
ÉLETLECKÉK
Igen, tanítsuk meg, hogy mi a pénz, hogy az sem csak úgy lesz magától. Tudja meg, hogy mi az értéke, mi a szerepe.
A „Jaj, gyerek még, minek terhelni ezzel!”-típusú hozzáállás azt a mintát vési a gyermek fejébe, hogy a világ azért van, hogy őt körbezsongja, kiszolgálja, kegyeit keresse. Noha az igazság valójában az, hogy ő egy rendszer (kezdetben a szűk családunk) része, s abban megvan a pontos helye. Egy család tagjának lenni pedig azt is jelenti, hogy kivesszük a részünket a közösből. S ez az otthoni feladatokra is vonatkozik, a közösségi lét nem ott indul, hogy leülünk a terülj asztalhoz!
Ismétlem, mert nem szeretném, ha félreértenétek: nem „rabszolgamunkáról” van itt szó, hanem arról, hogy együtt csináljuk, megmutatjuk a gyermekünknek, amivel épp foglalatoskodunk, bevonjuk őt a hétköznapi életünk történéseibe.
Értem ezalatt, hogy szándékosan nem a napközbeni alvásidejére időzítjük az összes létező házimunkát, meg nem este robotolunk, mikor már elcsendesedett a ház.
NŐI MUNKA-FÉRFI MUNKA????
És még valami, bár talán nem is kellene ezt külön kiemelni… igen, mindez a fiainkra is vonatkozik!
Sok anyuka még mindig panaszkodik arra, hogy a férje egy gyufát nem tesz keresztbe otthon, mert a „hagyományos családmodell híve”.
Éppen ezért azt hiszem, a mi felelősségünk most az, hogy a következő nemzedékek férfiúi milyen társak, milyen édesapák lesznek majdan. Hogy mennyire érzik magukat a családi élet aktív alakítójának, s hogy ne csak haszonélvezői legyenek mások munkájának!
Ha engem kérdeztek (ezt három fiúgyermek mellett tapasztalom nap mint nap) , a gyerekeket egyébként sokkal jobban érdekli az IGAZI fakanalak és műanyag edények világa, mint a hiper-szuper villogós, berregős, szirénázós, mittoménmilyen high-tech játékok.
Jobban élvezik már egészen kicsiként is, hogy a konyhakövön letelepedve mellettünk kavargathatnak, miközben főzünk, mintha beküldjük őket a szobába játszani. VAJON MIÉRT?
EGYÜTT!
Azt hiszem a gyermekeinknek valójában teljesen mindegy, hogy mit csinálunk: autót tologatunk vagy épp tésztát gyúrunk, CSAK EGYÜTT CSINÁLJUK!
Nálunk például egész kiskoruktól kezdve, kiviszik a srácok a poharat ivás után a pultra. Nem lebiggyesztik, ahova gondolják, hanem a helyére teszik.
Megtanulják, hogy elpakolják azt a játékot, amit már nem használnak, mielőtt másfajtát kérnek. Ez mondjuk egy fokkal már keményebb menet… 😉
S hogy ne csak a számat jártassam, mutatom képekben is, hogy mi tényleg mindent együtt csinálunk otthon. ÉS ÉLVEZZÜK! 😀
A nagyok már érzik a felelősséget, megfürdenek a dicséretekben, tudják, hogy fontos tagjai egy csapatnak. A kicsi pedig egyszerűen utánoz mindenkit, aki nagyobb nála. Nem is tanítás ez valójában , hanem egy természetes folyamat!
Nézzétek csak, mi tényleg minden együtt csinálunk! !
