fbpx

Ünnepi készülődés gyerek mellett-agybaj nélkül!

ünnepi készülődés gyerek mellett

Az utcákon már ünnepi világítás van, az üzletek karácsonyi díszítést kaptak, a plázákban állnak a feldíszített fák és minden reklám arról szól: hogy vegyél-vegyél-vegyél ajándékot. Milyen lépéseket lehet tenni elfoglalt nőként vajon, hogy az ünnepi készülődés gyerekek mellett minél kevesebb stresszel járjon? Erről szól a mai poszt!

ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉS GYEREK MELLETT-AGYBAJ NÉLKÜL!

Anyaként talán még nagyobb a kihívás ebben az időszakban, hiszen a szokásos napi mókuskerék mellett az ünnepi készülődést is be kell valahogy suvasztani a teendőlistánkra.

Nem tagadom, nekem is volt olyan karácsonyom, amikor szentestére már totál kiborultam. Talán egy-két éves lehetett Gergő, mikor a túlvállalás miatti nagy kapkodásban elejtettem 24-én délelőtt a karácsonyi tortát, mikor vittem ki az erkélyre hűteni és megbotlottam a küszöbben. Bőgtem is rendesen. Valahogy alányúltam és visszafordítottam persze a tálcára, de persze borzalmasan nézett ki…

Ezen a ponton határoztam el, hogy na ilyet soha többet, nem akarom, hogy az aminek igazából meghittnek, bensőséges élménynek kellene lennie, csak idegeskedést és agybajt jelentsen a számomra. Nem akartam, hogy kiborítson az ünnepi készülődés gyerek mellett.

Őszintén megvallom, hogy én az utóbbi években már jelentősen lelazultam.

Első körben az ajánlom, hogy szakíts az elvárásokkal. Erről már itt írtam korábban. 

És ez a legtöbb, amit neked is ajánlani tudok!

Tudod miért? Mert a gyermeked tényleg nem fog arra emlékezni 20 év múlva (de valószínűleg már jövő karácsonykor sem), hogy milyen volt az asztali dekoráció, hogy milyen papírba csomagoltad az ajándékot (jajaj, vagyis a Jézuska milyen ajándékba csomagolta.. bocs, kicsúszott a számom…). Sőt, hidd el, az ajándékra sem fog emlékezni!

De arra igen, hogy milyen volt az ünnepek hangulata a családotokban.

Hadd osszak meg most veled néhány példát arra vonatkozóan, nálunk hogyan zajlik az ünnepi készülődés gyerek mellett. Mit tehetsz te is azért, hogy minél stresszmentesebb legyen az ünnepre hangolódás.  

1. TEENDŐ LISTA

Tarts öt perces brainstormingot (gondold végig) és írd össze minden teendődet, ami most az eszedbe jut az ünnepekkel kapcsolatban.

Gondold át, mi az, ami nélkül nem ünnep az ünnep számodra? Írd is le, hogy neked mi kell ahhoz, hogy ünnepi hangulatod legyen, mikor mondod, hogy örömteli, szeretetteljes a karácsonyod? Nézd végig az első listát és húzz ki mindent, ami nem ezt szolgálja.

2. EGYSZERŰSÍTS

Ha olyasmit húzol ki, ami nem fontos, de ettől még meg kell lennie, foglalkozni kell vele, akkor keress rá egyszerűbb megoldást.

Ha fontos a listádon, akkor meg pláne gondold át, hogyan tudnád könnyebben gyorsabban, egyszerűbben megoldani! 

A kulcsszó: ne ess túlzásokba! Pl. nem kell hatféle süti, vagy ötféle hús, vagy az egész lakásba-minden ablakra-ajtóra dekoráció- lehetsz kicsit minimalistább, úgysem a körítés a lényeg, nem igaz? 

Rajtad kívül valószínűleg senki sem fogja hiányolni a fullos dekorációt, a gyermeked sem, a párod meg pláne!

3. GYEREK MELLETT HELYETT GYEREKKEL EGYÜTT!

Mi lenne, ha a készülődés fő motívuma a „gyerek mellett” helyett a „gyerekkel együtt” lenne? Kisbaba esetén még persze ez nem jön szóba, de többnyire nem is a helyváltoztatásra képtelen csecsemők miatt lehetetlenség haladni a teendőinkkel a szürke hétköznapokon sem.

Nézd meg, mi az, amibe a gyerekeket be lehet vonni. Ha már a díszítésnél maradunk: gyerekekkel közösen készített díszekkel is lehet dekorálni a lakást. A szívednek is kedvesebb lesz az összkép, ha körbenézel a lakásban. Mézeskalácsot együtt sütni szuper délutáni program ovisokkal. Az ünnepi készülődés gyerek mellett így akár lehet egy jó mulatság, szuper minőségi idő is. 

4. KÉSZÍTS TERVET!

Ha már megvan, hogy mik is azok a dolgok, amiket el kell intézned, amelyek fontosak számodra az ünnepi előkészületek során, akkor tervezd is meg, hogy mikor mivel fogsz foglalkozni!

Stresszmentesebb lesz az ünnepi készülődés,  ha egyenletesen beosztod az idődet.

És hoppá, nem kell ám mindent egyedül csinálnod! De gondolom, azért ez nem is így van! Tehát nézd meg azt is, mi az, amit közösen szereztek be, intéztek el a pároddal, amihez ő is kell, vagy hétvégén tudtok rá időt szakítani!

Ha leírod és időzíted is a teendőidet, jó eséllyel nem marad el semmi fontos!

5. LETUDÁS HELYETT MEGÉLÉS! 

Az ünnep lényege, hogy együtt legyünk szeretteinkkel, azokkal, akik fontosak számunkra. Nem csak a karácsony üzenete ez, ez kellene, hogy áthassa minden egyes napunkat az évben. 

Éppen ezért nem hiszek a néhány napra kirakatba tett csodában, meg békességben, meg szeretetben. 

A gyerekeim valószínűleg nem lesznek tekintettel az ünnepekre és karácsonykor is ugyanúgy összevesznek majd játék közben, mint bármely más napon. Vagy ellenkeznek azzal, amit kérünk tőlük, feszegetik a határaikat.

Még jó, hogy rájuk nem hat, hogy most el kéne játszani, hogy milyen tökéletes a családi összkép. Dehogy, mi teljesen átlagos család vagyunk, ahol semmi sem tökéletes, de nagyon is igazi és életszagú! 

Színjáték (és Facebookra, Instagramra kitett, beállított fotók) helyett, hogy ez a karácsony is megvolt és letudtuk és túléltük, azt szeretném, ha inkább a közös játék, élmények szerzése lenne a lényeg. Mert ezt tovább megőrizzük- ott belül!

Ahhoz pedig, hogy az előttünk álló időszak valóban arról szólhasson, ami a lényege,hogy együtt vagyunk együtt ünneplünk, igenis kell, hogy anyaként kihúzzunk néhány tételt a teendő listánkról!

Lehet, hogy nulla gyerekkel, még több időnk (és erőnk, energiánk) volt az előkészületekre, de itt és most igenis az a kérdés, hogy mit választunk: katalógusba illő dekorációt és ünnepi menüt vagy boldog gyerekeket, akiket nem kell háttérbe szorítanunk (vagy fáskamrába zárnunk) az előbbiek érdekében… 🙂

Ha szerinted is fontosabb a „kirakatnál” a karácsony igazi üzenete, megköszönöm, ha megosztod a bejegyzést másokkal is!  🙂 

Én hiszem, hogy lehet stresszmentes az ünnepi készülődés gyerek mellett is! Te mennyire hiszel benne? Mit teszel érte? 

 

A szerzőről

Domokos Kata vagyok, Life,- business és karriercoachként, üzleti mentorként  2016 óta segítem női ügyfeleimet abban, hogy megteremtsék azt az életet, amire vágynak.

Hiszem, hogy lehetséges kiteljesedni, felszabadultan élni elfoglalt nőként – család, munka mellett is!

Abban támogatom ügyfeleimet, hogy megteremtsék az egyensúlyt az életszerepeik között és ne kelljen választaniuk aközött, hogy jó anyák, jó társak vagy épp jó munkaerők legyenek. Hiszen mind arra vágyunk, hogy teljes életet élhessünk!

Szívügyemnek tekintem, hogy ezen az úton segítsem a hozzám fordulókat:  online tanfolyamokon, előfizetői klubomban, egyéni konzultációk, csoportos workshopok és elóadások keretében támogatom a tudatos nőket abban, hogy elérjék a vágyott céljaikat és kiteljesedhessenek életükben.

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ 15 LÉPÉS A LELKI EGYENSÚLYÉRT

Milyen témák érdekelnek? Válassz kategóriát!

MARADJ VELEM!

LÉGY NAPRAKÉSZ! Vállalkozásfejlesztési módszerek, működő megoldások a hírlevélben
%d bloggers like this: