fbpx

Megtisztulás – tegyél rendet kívül, belül!

megtisztulás
A napokban megosztottam a Facebookon egy olyan angol nyelvű programot, amiben jelszót, mottót lehet generálni magunknak az előttünk álló új évre. Az én szavam: CLEAN – azaz tiszta, tisztítás, megtisztulás. (A blogcikk 2020-ban íródott, 2021-re a program a COURAGE- bátorság szót dobta nekem, 2022-ben pedig a FUN lett a mottóm). 
Ez persze csak egy játék, de nekem nagyon betalált, amit „dobott a gép”. Azóta is az eszembe jut, lépten-nyomon. Arról is, ha odakint nagyon fúj a szél. Ez is megtisztulás, hiszen a levegőt megtisztítja az erős légmozgás.
S hogy miért írok most erről? Hiszem, hogy időnként mindannyiunknak szüksége van a megtisztulásra. Kívül és belül. Ehhez lehet remek apropó az évkezdés, bár úgy gondolom, semmilyen különleges alkalom nem szükséges hozzá. Csak kapunk egy jelet (mint nekem ez az angol program volt most) vagy hirtelen ránk tör egy erős belső késztetés. 

 

MEGTISZTULÁS KÍVÜL

Clean – jelentése tiszta. Vagyis takarítunk, lomtalanítunk, rendszerezünk, selejtezünk.  Elengedjük, amire már nincs szükség, kiszolgált minket. Egy tétel a to do listánkon, amit időről időre el kell végeznünk. Azért, hogy ne temessen maga alá az őskáosz a tárgyak között.

 

Volt idő, amikor a törött játékokat is megragasztottam, annyira ragaszkodtam a tárgyakhoz. Ezt mára már sikerült elengednem, mivel egyre több a játék, hiszem már három gyermekünk van. 

 

Persze vannak dolgok, amikben még most is „maradi vagyok”. Nem szeretek pl. műszaki eszközöket lecserélni, ha még jók, működnek. A vízforralóm kb. még a kolis évekből megvan… az sem ma volt. 🙂 

 

A férjem karácsony előtt új tévét, egy okostévét szeretett volna venni. De minek? Még jó a régi! Mondtam én. Napokig tartott megszoknom az új képminőséget, a menü kezelését. 

 

Persze, ha jobban belegondolok, valahol már tavaly elindult bennem ez a folyamat. Apránként újítjuk fel a lakást, ez persze együtt jár a jelenlegi dolgok átnézésével, selejtezésével is.

 

Most új íróasztalom lett, ezért a csere kapcsán átnéztem minden iratot, összegyűjtött jegyzetet, hivatalos okiratokat, amiket a régi asztal rejtett a polcain, fiókjaiban. Valóságos FLOW-élményt éltem meg, közben munkálkodtam. Felesleges, lejárt, iratoktól szabadultam meg. Közben megannyi emlék tolult fel bennem.
Megtisztulás. Igen, ez is az volt.
Közben rendszereztem és persze számtalan új, vagy eddig meg nem valósított ötlet tört felszínre bennem. 

 

Nem mellesleg, rendkívül felszabadító érzés látni, ahogy minden egyes átalakítással, rendrakással áttekinthetőbbé, rendszerezettebbé válik a minket körülvevő legszűkebb világ, a mi otthonunk.

 

Ötletek még a külső megtisztuláshoz:

 

  • Fényképek rendszerezése
  • E-mail fiókok átnézése, levelek törlése
  • Tárhelyek áttekintése (Drive, Dropbox)
  • Lejárt gyógyszerek selejtezése
  • Kamra takarítás
  • Ruhák szanálása

 

A megtisztulás a külső környezetben, ez az első szint. Talán ez az egyszerűbb lépés. Hiszen a tárgyak a szemünk előtt vannak és igen, egy idő után bizony zavar a rendetlenség, a zűrzavar, nem tudjuk a szőnyeg alá söpörni. 

 

MEGTISZTULÁS BELÜL

 

Amit azonban sokan rejtegetünk, van, hogy magunk előtt is: az a belső világunk. Vajon mi kell a lelki békénkhez, az igazi egyensúlyhoz?
Hiszem, hogy a helyes válasz a megtisztulás. Tudatos lépés, szembenézés önmagunkkal. A múltunkkal, jelenünkkel és a jövőnkkel is!
Ez számomra a clean szónak a mélyebb, lelki értelmezése
 
Belső megtisztulás: 
  • Elengedni olyan érzéseket, kapcsolatokat, amik már nem szolgálnak.
  • Nem foglalkozni energiavámpírokkal.
  • Megbocsátani embereknek, akikre haragudtunk valamiért. Anélkül persze, hogy átesnénk a ló túloldalára, de nagyon is igaz, hogy a haragot elengedni felszabadító élmény.
  • Megbocsánati magunknak.
  • Újrakezdeni elakadt párbeszédet.
  • Tisztázni félreértéseket.
  • Felvenni a kapcsolatot rég elveszett barátokkal. 
A megtisztulás nekem lelki értelemben annyit jelent, hogy teszek azért, hogy jelen legyen az életemben mindenki és minden, ami számomra fontos. És útjára engedjem azokat, akik és amik már nem tartoznak hozzám.

 

Meglehet, többek számára nehéz a külső rend megteremtése is, halogatjuk, amíg lehet, ám magunkban elmélyedni sokszor még inkább embert próbáló feladat! 

 

Te készen állsz vajon rá?  

 

MEGTISZTULÁS KÍVÜL-BELÜL

 

Amikor eldöntöttem, hogy bejegyzést írok ezekből a bennem megfogalmazódó gondolatokból a megtisztulással kapcsolatban, elkezdtem az agyamban kutatni még több lehetőség után, amik ezt a folyamatot segíthetik. 

Külső-belső megtisztulásnak neveztem el azt, ami az egészségem, a testi-fizikai jóllétem érdekében történik.
Számomra ez most egy csalánteakúra is lesz, amit a napokban kezdek el. Feltöltöm a vitaminraktáraimat is. Erősítő vitamint veszek a körmeimre, amik állandóan betöredeznek.

 

Számodra lehet az is, hogy listát írsz arról, mit tehetsz magadért ezen a területen és megteszed az első lépéseket a megvalósításban. Tudjuk, sokszor az első lépés a legnehezebb. Az első sikerek, visszajelzések azonban feltöltenek energiával a folytatáshoz.  

Mi jelenthet megtisztulást? 
  • Leszokni a körömrágásról.
  • Leszokni a dohányzásról.
  • Elkezdeni sportolni.
  • Elkezdeni egy diétát.
  • Életmódot váltani. 
  • Elmenni szűrővizsgálatokra (fogászat, nőgyógyászat).

 

Ezt a bejegyzést azzal a szándékkal írtam, hogy benned is elültessem a magot, hogy a megtisztulás a te döntésed. Hogy adjak egy jelet. 🙂 

 

Mert ha érzed, hogy valami nem kerek a világodban vagy egy állandósulni látszó belső feszültség gyötör, annak lehet oka a fizikai környezetedben a rendetlenség is, de akár az is, ha a lelkeddel van dolgod. Kérdés, beismered-e magadnak, hogy teendőd van. Ha igen, kérdés, megteszed-e az első lépést? Ha igen, mikor?

Dolgozzunk együtt céljaidon,ebben lehet társad 90 napon át a 240 oldalas Céltervezőm!  Január 31-ig ingyen szállítással magyarországi címre! 

A szerzőről

Domokos Kata vagyok, Life,- business és karriercoachként, üzleti mentorként  2016 óta segítem női ügyfeleimet abban, hogy megteremtsék azt az életet, amire vágynak.

Hiszem, hogy lehetséges kiteljesedni, felszabadultan élni elfoglalt nőként – család, munka mellett is!

Abban támogatom ügyfeleimet, hogy megteremtsék az egyensúlyt az életszerepeik között és ne kelljen választaniuk aközött, hogy jó anyák, jó társak vagy épp jó munkaerők legyenek. Hiszen mind arra vágyunk, hogy teljes életet élhessünk!

Szívügyemnek tekintem, hogy ezen az úton segítsem a hozzám fordulókat:  online tanfolyamokon, előfizetői klubomban, egyéni konzultációk, csoportos workshopok és elóadások keretében támogatom a tudatos nőket abban, hogy elérjék a vágyott céljaikat és kiteljesedhessenek életükben.

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ 15 LÉPÉS A LELKI EGYENSÚLYÉRT

Milyen témák érdekelnek? Válassz kategóriát!

MARADJ VELEM!

LÉGY NAPRAKÉSZ! Vállalkozásfejlesztési módszerek, működő megoldások a hírlevélben
%d bloggers like this: