Ha már huzamosabb ideje követed az oldalamat, tudod, hogy az „egy csónakban”-elv elkötelezett híve vagyok (értsd. egy csónakban evezünk, mármint a párunkkal.) Ezzel szemben a „hagyományos családmodellben” valójában csupán a nő az, aki mindenkiről gondoskodik, mindenkit kiszolgál. Első a család, így saját szükségletei, vágyai nem is igazán számítanak, valahogy ő mindig a sor végére kerül.
Ez a „klasszikus” modell azonban manapság már nem (így) működik…. Hogy miért? Mert a világ változik (szerencsére vagy nem, ezt mindenki döntse el maga)!
„EGY CSÓNAKBAN EVEZÜNK”- EZÉRT KELL MŰKÖDIE!
DOLGOZÓ NŐK
Egyrészt kevés a főállású anya, akinek „csak” az a szerepe, hogy háztartásbeliként otthon legyen. Viszont ha egy nő egyébként 6-8-? órában ugyanúgy dolgozik, mint a párja, akkor vajon milyen alapon lehetne azt elvárni, hogy hazaérve egyedül robotoljon tovább?
Másrészt ha egyébként otthon van még a gyermekével, akkor is, hogy is nézne ki, ha délután fél ötkor dobná a fakanalat, hogy neki lejárt a munkaideje.
A család, a gyerekek 0-24 órás szolgálatot jelentenek és a szerepvállalás mindkét szülőre vonatkozik! Én a munkamegosztásban hiszek, hisz az otthonunk, a gyerekek közösek, a terheket-feladatokat is közösen kell vállalnunk, mindazt, ami egy családdal jár. (És szerencsére nálunk a párom is így gondolkodik…)
KÜLÖNÉLŐ GENERÁCIÓK
Ma már nem jellemző, hogy több generáció él együtt, mint régen, amikor gyakorlatilag egy egész család nevelte a gyerekeket. Nekem a nagyszüleimnél pl. még ott lakott az én dédimamám is és ugye sokan emlékszünk hasonlóra. Úgy könnyű megosztani a terheket: a gyerekek ellátását, a főzést, a mosást, ha több a hadra fogható és segítő kéz.
Nem kellett elkéredzkedni sem munkából, ha beteg volt a gyerek, mert a nagymama (in memoriam korai nyugdíjazás) vagy a dédnagymamára lehetett otthon számítani. Ma már inkább az a trend, hogy a családok szerteszét szakadnak az országban, vagy akár országhatáron túlra is!
A FÉRFIAK HOZZÁLLÁSA
A következő ok, amiért azt gondolom, hogy működhet az egy csónakban evezünk elv a hagyományos családmodell helyett, az az, hogy úgy látom, a mai férfiak, édesapák is másképp állnak már a kérdéshez és egyre több nőtársamtól hallom, hogy a párjuk szuperul főz, vagy beszáll a porszívózásba, esetleg kiviszi a játszóra a lurkókat.
Magyarul, kiveszi a részét ő is az otthoni dolgokból. Nem besegít, hanem együtt csinálja a párjával! Nagy különbség! Ha ezzel jelenleg még nehézségeid vannak, ajánlom figyelmedbe ezt a cikkemet is.
KI MINT VET…
A fentiek ellenére sajnos azonban még most is elég gyakran találkozom olyan párkapcsolattal, amelyben a női fél gyakorlatilag teljesen magára marad a gyerekneveléssel és minden háztartási munkát ő végez egyedül. Szándékosan nem tolom át a felelősséget az érintettekre azzal, hogy mindenki magának választotta a párját, mert tudom, hogy ez így nem fair.
Egyrészt lakva ismerszik meg az ember, másrészt az emberek változnak, no meg azt is tudja mindenki, hogy a kapcsolat elején még a csillagokat is az égről…. ugye? Ne feledjük azt sem, hogy kettesben az élet ugyanis sokkal, de sokkal könnyebb, egyszerűbben szervezhető, ám ahogy gyarapszik a család, úgy gyarapszik a mosni-mosogatnivaló, a vasalni való, a szülői értekezletek száma, a különórák száma stb. Egész egyszerűen fizikai képtelenség mindezt egyetlen embernek megoldania.
No persze lehet, olyan módon, ha azt mondjuk, akkor ím’ az anya ( és háztartási mindenes), de akkor tessék lemondani a társról, szeretőről… Vagy-vagy, ez csak így működik. Mert az már mégis képtelenség, hogy a gyerekek ellátása (fürdetés, etetés, játék, altatás), a konyha rendbe szedése, a másnapi teendők előkészítése után még azt várja VALAKI hogy kedélyesen duruzsoljunk a fülébe és égető vággyal ajánljuk fel fél tizenegykor, hogy megmasszírozzuk a hátát… Miközben mi húztuk az igát (otthon vagy a munkahelyen) amíg ő munkából hazatérve máris pihenő üzemmódba kapcsolt. Hogy is van ez?
NEM LÁZÍTÁS! VALÓSÁG!
Félreértés ne essék, én nem lázítok… sőt! Csak hangosan gondolkodom. Úgy gondolom, csodálatos dolog egy kis életet nevelgetni, terelgetni és főzni is sokan szeretünk, nekem pl. a takarítással sincs semmi gondom (jó, vasalni mondjuk én annyira nem szeretek), csak azt mondom, valahogy az úgy nem fair, hogy mindez egy ember nyakába szakad, miközben a „társa” ül a kanapén feltett lábbal és telefont meg távirányítót nyomkod.
Nos, ez nem társ szerintem, hanem maximum plusz egy ember, akit még el kell látni, akiről gondoskodni kell. És ez nagyon nem az egy csónakban evezünk-elv! Én nem is panaszkodom, mert nekem pont olyan párom van, aki tudja, miről is szól ez az „egy csónakban evezünk” történet és valóban társam „jóban-rosszban”. Nem néz cselédnek, nem én vagyok a kiszolgáló személyzet itthon.
Más kérdés, ha így lenne, nem is lennénk együtt… Az hótziher. Ugyanakkor bántja a jóérzésem, no meg az igazság-érzetemet, amikor lépten-nyomon túlterhelt, agyonhajszolt nőkkel találkozom. És még csak azt sem merem állítani, hogy a mi példánk az etalon. Mert azt gondolom, mindenki maga dönti el, milyen életet szeretne, milyet tud elviselni hosszú távon. Anyaként, feleségként, nőként. Ha valakinek ez így oké, tartsuk tiszteletben.
A gond ott és akkor kezdődik, amikor valaki nagyon nem erre vágyik! Azt is megfigyeltem, hogy hogy sokaknál valóban a gyerekvállalás a vízválasztó és itt megy el sajnos rossz irányba a dolog, amikor a nők úgy érzik, teljesen egyedül maradtak a feladatokkal, terhekkel. Nem véletlen, hogy annyi a válás a kisgyermekes időszakban!
KELL A PÁRBESZÉD!
Ám hiszek abban is, hogy megfelelő párbeszéddel a felek között pozitív változást lehet elérni a mindkét fél számára új kihívásokat jelentő élethelyzetben is, mint amilyen például a családdá, szülővé válás! Az egy csónakban evezünk-elv csak így működhet! Coachként ezzel is foglalkozom, ebben támogatom a hozzám forduló női ügyfeleimet. Úgy hívják ezt a fajta kommunikációt, hogy békés önérvényesítés. Miről is szól ez a párbeszéd?
- Hogyan kérd a részvételét az otthoni teendőkben?
- Hogyan mondd el a párodnak, ha valami nem tetszik?
- Hogyan mondj nemet?
- Hogyan kritizálj úgy és hogy fogadd a kritikát úgy, hogy ne legyen belőle sértődés.
Bízom benne, hogy ez a cikk ad számodra egy kis útravalót, hogy ha jelenleg nem vagy nem teljesen érzed azt, hogy egy csónakban eveznétek a pároddal, meginduljon ezzel kapcsolatban a kommunikáció köztetek. Hiszek abban, hogy társként, szülőként lehetséges új, saját családmodellt építeni, mint ezt gyermekkorunkban otthon láttuk, feltéve, hogy mindkét fél partner ebben!
Ha szeretnél fejlődni nemet mondás, családi munkamegosztás kialakítása, tisztább kommunikáció terén, várlak szeretettel a hamarosan induló BÉKÉS ÖNÉRVÉNYESÍTÉS online kurzuson.