A maximalizmus elengedése anyaként sokaknak igazi kihívás. Egész egyszerűen vagyunk, akik így működünk. Zsigerileg vagy otthonról hozott minták alapján, a végeredmény szempontjából lehet lényegtelen is. Azért írtam bele magamat, mert bizony egykor én is a maximalista emberek táborát erősítettem. És igen, ez már múlt idő, megváltozott. Jó hír, ha szeretnél, te is képes vagy változtatni rajta.

Azt látom ugyanis, akár önmagunkkal szemben, akár másokkal szemben állítjuk fel azt a bizonyos 110%-os mércét, nem érezzük magunkat jól tőle. Olyan lécek ezek, amiket a legtöbb esetben képtelenség megugrani. A maximalizmus persze kézben jár testvérével a megfelelési kényszerrel. Ismerős? 

Te is érintett vagy? Ebben a blogcikkben abban szeretnék segíteni, miért is fontos a maximalizmus elengedése anyaként.

A maximalizmus elengedése anyaként

– miért is fontos?

Fel lehetne persze göngyölíteni az okokat, miért és hogyan lettél maximalista, ez segíthet a megértésben. Hiszem azt, hogy némi önreflexió keretében sokan fel tudjuk tárni a hátterét, miért is működünk úgy, hogy csak a 110 % a jó, hogy csak a tökéletes a jó.

Meglehet – miképp pl. nálam is, mielőtt a gyermekeim megszülettek – voltaképpen még működött is a dolog. Kitaláltál valamit, megcsináltad. Úgy és ahogy szeretted volna. Fejedbe vetted, elérted. Addig küzdöttél, kapartál, amíg összejött. De a küzdelem és kaparás szavak ugye már sugallják, hogy mindeközben nem érezted magad könnyednek, felszabadultnak. Végső soron az elért eredmények, a siker mégis kárpótoltak az odavezető út nehézségeiért.

Büszke voltál, ez is megvan (még sincs este), újabb pipa. „Megcsináltam.”

Aztán talán nálad is akkor borult meg minden, amikor gyermeked született. És több felé szakadva, egyre több szerepben játszva, egyre több napi kötelezőt teljesítve már egyre nehezebbé vált/válik elérni a maximumot. Gyakorlatilag bármiben. És bár azelőtt sem volt épp szórakoztató, anyaként a maximalizmusod még inkább béklyóként működik.

Mit is lehet akkor tenni, hogy elengedd ezt az önként vállalt terhet? Hogyan tedd le a batyut, amit önként cipelsz magaddal? Mert szerintem önként cipeled.

Hiszen lássuk be, még egy gyermek esetében sajnos nem kivédhetőek a legtöbb esetben az ilyen-olyan szülői-iskolai elvárások, egy felnőtt azért jó eséllyel már a maga ura. És így persze felelős a szemléletmódjáért, gondolataiért és tetteiért.

Tekintsük át, miért fontos – szerintem és talán egyetértesz velem – a maximalizmus elengedése anyaként.

1. Nincs rá idő

Talán a legégetőbb ok, amiért el kell engedned a maximalizmust az az, hogy úgysem lesz rá időd. Gondolj arra, amit az előzőekben írtam: anyaként sokkal több feladatod, felelősséged van már a mindennapokban, mint abban az életszakaszodban, amikor még egyedül éltél, vagy a pároddal kettesben.

Tökéletes nyújtani, 100%-ot kihozni mindenből még ideális körülmények között is iszonyat nehéz. Hát még úgy, hogy a napi 24 órát még több felé kell porcióznod. Még kevesebb idő, még kisebb esély jut bárminek az elvégzésére az egyre növekvő feladatok, intéznivalók között. Ez szimpla matek.

Ráadásul a sürgetés, az időnyomás sajnos mindig ront a hatékonyságon és magával vonja a növekvő hibaarányt. A maximalizmus elengedése anyaként tehát, ha ebből a szemszögből nézzük egyszerűen a kényszer szülte megoldás.

A jobb időgazdálkodáshoz itt találsz cikkeket a blogon. 

2. Magaddal szúrsz ki maximalistaként

Másodsorban, valljuk be őszintén, a legtöbbször azokat a bizonyos 110%-os határokat te magad állítod fel magadnak. Hiszen attól még lehet élhető az otthonod, ha nincs mindig tökéletes rend és nem suvickolsz örökké. Attól meg lehet szép az ünnep, ha nem két hónapig készülsz rá.

Számtalan családi párbeszédet rekonstruálva visszacsengett már pl. konzultációkon, hogy a párunk, férjünk „nem várja el” (hú, még leírni is nehéz nekem..) a meleg vacsorát, pusztán egy bennünk élő régi séma mondatja, hogy csak akkor leszünk tökéletes háziasszonyok, ha ezt a lécet is megugorjuk.

Egyik kedvenc kérdésem: mi az ára, ennek vagy annak a döntésednek? Mert ugyan lehet, hogy kizsigereled magadból a 110%-ot, ám köszönet nem lesz benne. Kipurcansz fizikailag, lelkileg és persze a felgyülemlett frusztrációdat is a hozzád közel állókon: a családodon vezeted le. Megéri?

Arról nem is beszélve, hogy végső soron talán az is célunk ebben az egy darab életünkben, hogy jól érezzük magunkat. Hogy felszabadultan, könnyeden éljünk. Ez örökös nyomás alatt nem fog működni. Márpedig a maximalizmus egy nagyon komoly nyomás.

Te döntöd el, mit teszel meg azért, hogy a felszabadultságot, a könnyedséget, a jól érzem magam- érzetet visszacsempészd a mindennapjaidba. És azt is te döntöd el, mit nem teszel meg érte. Rajtad áll. A saját hangulatfelelősöd (is) te vagy! Van még sok egyéb nehezítő tényező is a kisgyermekes mindennapokban, de magad ellensége legalább ne legyél a megugorhatatlan elvárásaiddal! Erről már itt is írtam korábban. 

3. A gyermekeddel szemben is megengedő vagy (ugye?)

Ezt a végére hagytam. Nem véletlenül. Talán a legmélyebb belső motivációnk gyermekeink születése után, hogy jó szüleik legyünk. Hiszem, hogy  legbelül minden édesanya jót akar gyermekének (még ha nem is mindig sikerül elérnie, így cselekednie). Gondolj bele, a gyermekedet sem hajtod, mint egy hajcsár, nem szipolyozod ki, nem állítasz elé folyamatosan 110%-os elvárásokat. Ugye?

Neki szabad hibázni, szabad fáradtnak lenni, szabad félbehagyni, szabad gyengének lenni, szabad 4-est hozni…. Neked miért nem szabad? Hát milyen példát mutatsz? Lehet, hogy szavaid mást mondanak, de az igazi példa az, amit ő lát, amiben benne él, amilyennek téged értékel. Tükrök vagyunk a gyermekeink számára.

Nagy ebben is a felelősségünk, mert megeshet, hogy akaratlanul mi ültetünk el gyermekünkben olyan magokat, amelyek felnőttkorukra ki tudja mivé nőnek ki, ha nem a megfelelő magok közül választunk. És ezzel nem terhet szeretnék rakni rád. Ellenkezőleg. Csak hoztam egy kis átgondolnivalót, hogy könnyíts magadon. Gyermeked érdekében és magadért is.