fbpx

Időbeosztás gyerek mellett

időbeosztás gyerek mellett

atékony időbeosztás gyerek mellett? Hogyan is csináld? Erről szól ez a bejegyzés, amiben összeszedtem olyan módszereket, amelyek neked is segíthetnek, hogy jobban gazdálkodj időddel gyermekeid mellett is. 

Három fiúgyermek édesanyjaként magam is nap mind nap tapasztalom, mit is jelent, hogy az idő véges és hogy mindannyiunknak 24 órából kell gazdálkodnunk. Foglalkozni a gyerekkel, főzni, takarítani, házimunkát végezni, a párunkkal lenni, dolgozni neadj’isten kicsit egyedül lenni vagy épp aludni szeretnénk.

Ezt mind-mind szeretnénk úgy beszuszakolni 24 órába, hogy a nap végén úgy érezzük, mindenre és mindenkire volt időnk, akire és amire szerettünk volna időt fordítani (értsd, hatékony és jól működő az időbeosztásunk gyerek mellett is).

 

Valljuk meg őszintén, nem kis kihívás! Ha engem kérdezel, szerintem sokkal nagyobb, mint gyermektelen életünkben volt, mind a tenni-intéznivalók számát, mind volumenét illetően. Kérdés: te hányszor mosol a héten, mióta gyermekeid vannak? Mennyit kell vasalnod? Gyanítom, hogy a széthagyott játékhegyekért sem te vagy a felelős. 

Gyerekek után állandóan pakol az ember. Többet kell főzni, több emberről kell gondoskodni, több emberrel szeretnénk minőségi dőt tölteni, mint korábban! És ugyanúgy csak 24 óránk van rá!

Mivel egyelőre még nincs módszer arra, hogyan lehetne a 24 órából  28-at vagy 48-at varázsolni, igenis muszáj megtanulnunk jobban beosztani a rendelkezésünkre álló 24 órát! Hiszen egy jól működő időbeosztás gyerek mellett- ez minden anya álma!  És ez nem lehetetlen küldetés!

IDŐBEOSZTÁS GYEREK MELLETT

Így csináld, hogy könnyebb legyen az élet!

 

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #1. TERVEZZ ELŐRE!

idobeosztas gyerek mellettAzért tervezz előre, mert amikor már cselekedni kell, nem akkor kezdesz el gondolkodni  (és bepánkolni), hogy mihez s kapj. Nem felejtesz el határidőket.

Ki tudod használni a hirtelen ajándékba kapott időt is, amikor a gyermeked véltlenül tovább alszik, mint szokott, vagy előbb elalszik.

Tervezz, mert kiszámíthatóbb az élet, nem csak neked, hanem az egész családodnak. Hiszen mindenki pontosan tudja, hogy kinek, mikor hova kell mennie, mivel kell foglalkoznia. Nem felejtődnek el, nem maradnak el fontos teendők. Nem halogatod a végtelenségig a nemszeretem a teendőidet.

Sokkal fókuszáltabban és ezáltal hatékonyabban tudod beosztani az idődet. Ugye nem kell tovább sorolnom a tervezés előnyeit?

A tervezés tehát alap követelmény, ha a célod egy kszámítható időbeosztás gyerek mellett! 8 kérdés módszer! Így tervezem-szervezem én a napjaimat a három fiú mellett! Letölthető időgazdálkodási módszer anyáknak! Töltsd le te is! Kattints IDE!

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #2. RANGSOROLJ!

Ha összeírtad mit is szeretnél elintézni, milyen programjaid vannak, még akkor is könnyen meglehet, hogy úgy érzed, lehetetlen küldetés ennyi mindennel végezni egy nap alatt. Ugye emlékszel, arra kértelek, hogy  mindig gondolj a rugalmas tervezésre gyerek mellett és ne vállald túl magad!

Nos, akkor most jött el az ideje annak, hogy felállíts a teendőid között egy fontossági sorrendet, vagyis rangsorolj.

Kezdd és folytasd azzal, ami igazán lényeges, a többi ráér. Te sem tudsz ezer felé szakadni és neked is csak két kezed van, nem igaz? 

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #3. JAVÍTSD A HATÉKONYSÁGOT!

A rendelkezésre álló időt jobban kihasználod, ha egyszerre csak egy dologra fókuszálsz, ha elengeded a maximalizmust és időnként nem árt szünetet is tartani. Az, hogy csak a tökéletessel egyezel ki, megnehezít a kisgyermekes mindennapokat, hiszen gyermekek mellett nincs igazán idő arra, hogy mindent hossszan, apró részetekbe menően végezzünk.

Itt találsz részletesen ötleteket a produktivitás (teljesítmény) növeléséhez: Hatékonyságnövelés az időgazdálkodásban Egy hatékonyabb időbeosztás gyerek mellett sokban megkönnyíti az életedet!

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #4. TARTS RENDET!

idobeosztas gyerek mellett tarts rendetTalán nem is gondolnád, mennyi időt felemészt az, amikor a lakásban széthagyott dolgok után kutatsz. Ha azonban mindennek megvan a maga helye és használat után minden a helyére kerül vissza, akkor azzal rendeteg időt lehet megtakarítani!

Tudom, most azt mondod, hogy gyerekek mellett képtelenség rendet tartani. Nekem is van három, tudom, miről beszélek. 🙂 A tapasztalatok azt mutatják, nem is a rend kialakítása az igazi kihívás, hanem a fenntartása. Hiszen ha rászánod magad egy alapos szelektálásra, lomtalanításra, akkor kiszanálhatsz egy csomó felesleges holmit és helyet teremthetsz a valóban szükséges tárgyaknak és szellősebben, kényelmesebben tudod elhelyezni őket. 

De hogyan őrized meg a rendet? Segíthet, ha meghatározod azokat az ún gócpontokat, melyeken hajlamosak felgyülemleni a tárgyak és arra fókuszálsz, hogy ezeken ne időzzenek a tárgyak, hanem hazsnálat után azonnak eltedd őket a helyükre. 

 

 

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #5. ALAKÍTS KI RUTINOKAT

Nagy segítség a hatékony időbeosztás megteremtésében gyerek mellett, ha vannak kialakult rutinok, szokások a mindennapokban. Mert ezek olyan tevékenységek, amelyeken nem kell hosszan gondolkodni, minden egyes nap megcsináljuk, általában meghatározott sorrendben végezzük egymás után. 

Gondolj a reggeli menetrendre, vagy az esti műszakra otthon. A napirend igazából nem kőbe vésett szabályokat jelent,  hanem sokkal inkább egy rugalmas rendszer, amely segíthet könnyebbé tenni az időbeosztást! Apropó rendszerek, ez lesz a következő pont!

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #6. GONDOLKODJ RENDSZEREKBEN!

menütervezésA rendszerek lényege, hogy pontosan tudjuk, hogy mikor mit kell tennünk. Nagy könnyebbség az életünkben, segít a jobb időbeosztásban gyerek mellett, ha tudjuk, hogy pl. hétfőn konyhatakarítás, kedden gyerekszoba takarítás vár ránk stb., pénteken intézzük a nagybevásárlást. 

Most csak mondtam egy példát. Ha vannak rendszereid, az sokkal kiszámíthatóbbá teszi a mindennapokat és ha tudod, aznap mivel kell foglalkoznod, tudni fogod azt is, mennyi időd marad másra. Így elkerülhető a túltervezés, a megcsúszás.

Ajánlom, hogy fordítsd időt pl. a menütervezésre is, erről itt írtam korábban. 

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #7. CSAPATMUNKA!

hogyan kerd meg a ferjed hogy segitsen otthonÉn hiszek abban, hogy jobb időbeosztás gyerek mellett úgy alakítható ki, ha azt az elvet követitek, hogy a család egy egység és hogy a gyermek közös vállalás.

Értem ezalatt, hogy az apukáknak is ki kell venniük a saját részüket az otthoni és a gyermekek körüli teendőkből.

Szerencsére ma már egyre több férfi is ezen az állásponton van, ám még bőven hallani azokról, akik a „hagyományos családmodell” hívei, vagyis hogy minden ami gyerek és háztartás, az a nő dolga.

Ez a szemlélet így, ebben a formában már nem működik a mai világban. Éppen ezért fontos, hogy ha nem megy magától, akkor igenis kérni kell a segítséget.

Ebben a bejegyzésben erről írtam:  Hogyan kérd meg a férjed, hogy segítsen otthon? Sajnos ma már sok családban nincsenek elérhető közelségben a nagyszülők, így muszáj más megoldásokat keresni, hogy ne kelljen ezer felé szakadni.

Anyukák, akikkel együtt dolgozom a lehető legleleményesebb megoldásokkal rukkolnak elő, úgy mint gyerekfelügyelet barterban szomszéddal, ovis/iskolás társak szüleivel. Esetenként bevethetők gyermektelen barátnől, idős szomszédnénik is. Csak ötletelni kell! Olvasd el ezt a cikket: Építs támogató hálózatot!

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #8. MONDJ NEMET!

Sok édesanya még mindig azt gondolja, hogy nemet mondani bűn. Hogy azzal megsértjük, megbántjuk a másikat. Pedig nagyon nem mindegy, hogy a rendelezésünkre álló szűkös időben olyan dolgokkal foglalkozunk-e a mi nekünk, a családunknak fontos-e.

Vagy te is hajlamos vagy mindent elvállalni/bevállalni, csak hogy ne kelljen nemet mondanod? Ha ez a helyzet, ideje kicsit másképp gondolnod a „visszautasításra”.

Mert valójában nem az embert utasítod vissza, csupán egy kérését. És lehet, hogy nem is végleg, csak aktuálisan. A témában itt olvashatsz többet: 5 lépés, hogy könnyebben mondj nemet.

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #9. EGYSZERŰSÍTS!

Amikor nincs sok idő, különösen fontos, hogy a teendőinkkel minél gyorsabban végezzünk minőségromlás nélkül.  Ehhez hozzátartozik, hogy alapvetően megelégszünk a jó megoldásokkal és nem akarunk mindenben tökéletesen alkotni.

Ezzel a szemlélettel hidd el, nagy terhet levehetsz a saját válladról. És ha most azt mondod, maximalista vagy, tudnod kell, az elengedés is tanulható! Sok időt nyerhetsz, ha áttekinted a rutinjaidat, szokásaidat és megnézed, mit, hogyan tudnál gyorsabban, egyszerűbben megoldani. Mint pl. az online bevásárlás.

JOBB IDŐBEOSZTÁS TIPP #10. ALUDJ TÖBBET!

időbeosztás gyerek mellettTalán furcsának találod, hogy időbeosztás témában az alvást emlegetem, de hidd el, ha sokkal könnyebb hatékonyan, produktívan működni, ha frissebb, kipihentebb az ember agya. Viccelsz, Kata?! Kérdezed most. Hogy is tudnál többet aludni anyaként?

Éjszaka is kell szoptani, vizet adni, van, hogy rosszat álmodik a gyerkőc, ott a fogzás, a szeparciós szorongás. Ezer oka van, hogy gyerek miatt miért nem lehet eleget aludni. Én most mégis, azt mondom, ne vágd rá, hogy lehetetlen, hanem keresd a megoldást, hogyan tudnád valahogyan megoldani? Erről írtam a következő bejegyzésben: Hogyan alhatnék többet anyaként?

JOBB IDŐBEOSZTÁS GYEREK MELLETT, TE MIT GONDOLSZ? 

Mit gondolsz? A jobb időbeosztás gyerek mellett vajon álom vagy elhatározás kérdése? Én ez utóbbiban hiszek és remélem, ezek a módszerek neked is megkönnyítik majd, hogy megtedd az első lépéseket! 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is! Örülnék, ha megírnád, neked mik a kedvenc idővarázs módszereid!  😀 

A szerzőről

Domokos Kata vagyok, Life,- business és karriercoachként, üzleti mentorként  2016 óta segítem női ügyfeleimet abban, hogy megteremtsék azt az életet, amire vágynak.

Hiszem, hogy lehetséges kiteljesedni, felszabadultan élni elfoglalt nőként – család, munka mellett is!

Abban támogatom ügyfeleimet, hogy megteremtsék az egyensúlyt az életszerepeik között és ne kelljen választaniuk aközött, hogy jó anyák, jó társak vagy épp jó munkaerők legyenek. Hiszen mind arra vágyunk, hogy teljes életet élhessünk!

Szívügyemnek tekintem, hogy ezen az úton segítsem a hozzám fordulókat:  online tanfolyamokon, előfizetői klubomban, egyéni konzultációk, csoportos workshopok és elóadások keretében támogatom a tudatos nőket abban, hogy elérjék a vágyott céljaikat és kiteljesedhessenek életükben.

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ 15 LÉPÉS A LELKI EGYENSÚLYÉRT

Milyen témák érdekelnek? Válassz kategóriát!

MARADJ VELEM!

LÉGY NAPRAKÉSZ! Vállalkozásfejlesztési módszerek, működő megoldások a hírlevélben
%d bloggers like this: