Anyaság és magány: vajon kéz a kézben járnak? Belefutottam nemrég egy olyan posztba, ahol egy édesanya a magány szót használta arra, mit is érez a gyermekével otthon töltött időszakban. Ahogy az már lenni szokott a Facebook világában, kommentben jöttek a kéretlen tanácsok és elítélő vélemények. „Hogyan mondhat valaki egyáltalán olyat, hogy magányos, mikor ott van mellette a gyermeke?!?!?” Sosem fogom megérteni, miért jó trollodni támogatás, segítő kéz nyújtása helyett. Hiszen az ilyen kijelentések mögött komoly érzelmek dúlnak! Mivel napi szinten foglalkozom az édesanyák lelki egyensúlyával, azt hiszem bizton állíthatom, nem egyedi és kirívó eset az, amit a fent említett anyuka megosztott. Én is úgy látom, hogy az anyaság és a magány gyakran együtt jár!

ANYASÁG ÉS MAGÁNY 

A kisgyermekkel otthon töltött hosszú hónapok és évek alatt  úgy látom a legtöbb édesanya magányosnak érzi magát olykor. Átmenetileg vagy akár hosszabb ideig és hogy ez az állapot pontosan meddig is tart, az nagyon sok mindentől függ! Ma ezt a témát járom körbe!

AZ EGYEDÜLLÉT NEM UGYANAZ, MINT A MAGÁNY! 

Elöljáróban szögezzük is le, azért, mert valaki nincs egyedül – fizilailag, hisz a gyerekünk mindig velünk van a nap 24 órájában – attól még igenis lehet magányos. Hogy miért? Mert a két kifejezés nem ugyanazt takarja! Az egyedüllétet sokan vágyjuk, erről írtam már az introvertált anyákról szóló bejegyzésben. 

Főleg azoknak az édesanyáknak megterhelő mindig társaságban lenni, akik szeretik a csendet, nyugalmat, elvonulást, elmélyedést saját magukban, gondolataikban. Mert ez az, amire gyermek mellett csak extrém logisztika mellett van általában lehetőség. De ez nem a magány!

A magány az, amikor valaki elhagyatottnak érzi magát. Amikor anyaként azt érzed, hogy bezárul a kör. Megkérdeztem a közösségünkben anyukákat arról, hogy, mit is gondolnak, az anyaság és magány egybetartozó fogalmak? Mit gondolnak a magányról, voltak-e valaha magányosak?

A bejegyzésben néhol őket idézem, az ő gondolataikat osztom meg. Csak hogy te is lásd, mennyire nem ritka jelenségről van szó, ha esetleg te is ebben a cipőben jársz és emészted magad az érzéseid miatt.

AMIKOR TE MEGSZŰNSZ LÉTEZNI

Mariann így nyilatkozott a magányról: „Igen, gyakran érzem ezt. A 3. gyerekemet akkor szültem (most), amikor a barátaim már rég túl voltak ezeken a dolgokon (10 évvel ezelőtt együtt babáztunk), kint vannak újra a munkaerőpiacon…stb., tehát tök más élethelyzetben vannak, mint most én. Így sokkal nehezebb, mint az első 2 gyerekemnél volt itthon lenni. Pedig én nem „csak” babázom, hanem dolgozok is egy kicsit. Sokuknak eszükbe nem jut megkérdezni, hogy mi van velem, vagy idejönni egy kicsit.”

Ismerős?

Te is érezted már, hogy a gyermeked születése óta rád már nem kíváncsi senki és az emberek csak a kisbabádról kérdezgetnek? Jó baba-e (az vajon milyen, mi  a mérce?), jól alszik-e, szopik-e rendesen? De hogy te hogy vagy??? Tisztelet a kivételnek, ezt úgy tűnik nem szokás megkérdezni egy kisgyerekes anyától. Mintha te már nem is számítanál, maximum csak anya funkcióban. Amikor az anyaság és magány egy és ugyanaz…

ÉLES VÁLTÁS

A munkahelyi pörgés után sokaknak nehéz megszokniuk azt is, hogy rájuk telepedik a bezártság. Hiányoznak a felnőtt beszélgetések, a szellemi kihívások. Mert valljuk meg őszintén, a napi babaápolási feladatok az agytekervényeket nem igazán mozgatják meg. Kezdetben még talán lelkesek a kollégák, elhalmoznak gratulációkkal. De sosem lesz már akkora az érdeklődésük irányodban, mint amikor megosztottad a Facebookon az első kórházi fotókat az újszülöttről. Azok a képek kapnak vagy 200 like-ot, de mi van utána? Egyre csökkennek az érdeklődő üzenetek, senki nem hív fel, hiszen honnan is tudhatná mikor alkalmas neked. Lehet épp altatsz vagy eszik a baba.

Noémi írta: „Az elsőnél nagyon megviselt az életmód váltás. Party arc vagyok, rengeteg baráttal, haverral. Iszonyat sok hobbival. És egyszer csak be voltam zárva a babaszobába. Volt olyan nap, amikor csak a kasszás kisasszonnyal beszélgettem. Jó napot kívánok! Köszönöm! Viszontlátásra. Számoltam a perceket, hogy hazaérjen a férjem.”

GÉP ELŐTT, MÉGIS MAGÁNYOSAN

Évi mondja: „Egyre inkább érzem a magányt. Az online tér sokat segít, de minden rokon, segítő kéz messze, és mivel kismamaként költöztem erre a tök idegen vidékre, baráti kapcsolataim sincsenek igazán. Túlélő üzemmódban vagyok, tudom, hogy első gyermekemmel is 2 éves kora körül lett könnyebb a helyzet.” Szandra gondolatai: „Nagyon, nagyon el lehet magányosodni bizony. 38 évesen, itthon a négyből két kicsivel, online ember lettem. Vannak napok, hogy nem beszélek felnőtt emberrel, max chatelek és előfordul, hogy ki sem lépek otthonról, csak mikor megyünk a másik kettőért. Olyankor zavarnak a zajok, kiakadok az autóktól, hirtelen túl nagy a pörgés. Mert bezártam magam a kis mami burokba és pont. Ha nem lenne a hobbym, talán már keményen a depresszió fogságába estem volna. S tudom, az én döntésem, de bizony én is azt érzem, körülöttem mindenki más éli a normális ritmusú életet, amihez az enyém csak bagatel „

Az anyaság és magány akkor is együtt jár, ha vannak ugyan napi szintű kontaktjaid, de ezek semennyire sem rólad szólnak. Azért mert otthon dolgozol és állandó kapcsolatban vagy ügyfelekkel, megrendelőkkel vagy mert házhoz rendelsz és találkozol a futárral, attól még elhagyatva érezheted ám magad!

KI VAGYOK ÉN? 

Az anya szerepben nem ritkán önmagunkat is elvesztjük. Mert hisz miről szól az élet most? Kisgyereket látunk el, háztartást vezetünk, takarítónők vagyunk és szakácsok, éjszakázunk, legszívesebben állva elaludnánk. Szerencsés esetben marad még erőnk egy halovány mosolyra a hazatérő párunknak. De hogy mi is az az énidő? Hova lettek a könyvek, a jógaóra és a többi hobbi? Nagy-nagy tudatosság kell ahhoz, hogy a gyerekzsivajos napok mókuskerekében újra felfedezzük, ami valahol félúton kiveszett az életünkből.

Kata írta: „Magányosnak nem éreztem magam sosem, de amikor az első porontyom 2 éves lett, akkor hirtelen rám tört a „ki is vagyok én, hova is lettem én?” érzése. A két év alatt teljesen megfeledkeztem róla, hogy én is vagyok valaki. Feloldódtam az anyaságban, voltam kispárna, kiszolgáló személyzet, szórakoztatóközpont.  Aztán csak egyszer elkezdett hiányozni Kata, aki egykor voltam. És akkor nekiálltam előkeresni.  Most a harmadik babával vagyok itthon, most fél éves, megint „csak” anya vagyok. Kitölti minden időmet a három gyerkőc, jól érzem magam velük. Élvezem. Valószínű két év múlva majd újra előtúrom magam a dobozok mélyéről.  Mennyire igazak ezek a gondolatok, érzed a súlyát ezeknek a szavaknak?!

VÁLTOZÓ PÁRKAPCSOLAT

A férfiak sokszor nem is értik, miről beszélünk. Az ő életük nem alapjaiban változik meg, nem esnek ki a munkából. Ha most a puszta tényeket nézzük, nekik a gyerek születése után is ugyanúgy telnek a napjaik, annyi különséggel, hogy egy emberkével több várja őket haza munka után. Nem igazán hallottam még apákat beszélni a magányról. Magányos anyával azonban jóval többel talákoztam már.

Orsi írta:„Nagyon sokszor érzem a magányt! És a férjem nem igazán érti miről beszélek, hiszen 3 éve mondogatja, amióta terhes lettem a kisfiúnkkal, hogy „te már sose leszel egyedül”. De igen, nagyon sok napi szintű és ad hoc problémával egyedül vagyok! Nyilván most, hogy lassan 1 hete mindkét gyerek beteg kicsit még nehezebb! Úgy érzem egy kis depresszió is kialakulóban van, de próbálok nem nagyon befordulni, csak nehéz, amikor majd 3 éve szinte a négy fal között élek, a napom a pelenka cserék, szoptatás, hozzátáplálás, szobatisztaság körül forognak és úgy érzem mindenben elbukom! És ezektől az érzésektől csak még magányosabb leszek, mert vagy nincs lehetőségem kivel meg beszélni vagy nem is merek, akarok róluk beszélni!”” Az ilyen helyzetben lévő anyukák gyakran érzik, hogy még a hozzájuk legközelebb álló felnőtt ember, a párjuk sem érti meg, hogy mi is a gond. Ebben az esetben mielőbb le kell ülni egy komolyabb beszélgetésre, mielőtt a meg nem értettség éket ver a  felek közé!

ELTÉRŐ IGÉNYEK

Az is gyakori, hogy a felek alapvetően másra vágynak. Az apukák, akik egész héten dolgoznak, hétvégén inkább nyugiban lennének. Még az anyukák alig várják, hogy kimozdulhassanak az egész heti bezártság után. Ezeket az eltérő igényeket kellene valahogy közös tető alá hozni. Végülis a hétvége két napból áll! Miért ne lehetne egyik nap pihenős, a másik nap kiruccanós? Anita így számol be erről: „Én az első gyereknél éreztem ezt. Akkor nagyon tudatosan figyeltem hogy ne legyek depis és mégis valamilyen szinten az lettem. Pedig ott volt anyukám és a férjem, de a kikapcsolódós programok valahogy arról szóltak amit a férjem szeret, így nagyon egyedül voltam akkor is, mikor ketten voltunk. Ő pihenni akart otthon én pedig nem otthon lenni. Társaságot, tömeget kerestem. Ez akkor változott, mikor eldöntöttem, hogy a gyerek nem lehet akadály. Beszereztem egy hordozókendőt és elkezdtem közlekedni, én mentem a barátnőkhöz. Hiába nekem volt nehezebb, de láttam ha én nem lépek, akkor ők sem. Sajnos kívülről szerintem egyáltalán nem „látható” a szenvedés csak a legvégén egyértelmű mindenkinek.

KIN CSATTAN A TE ROSSZ KEDVED? 

És ahogy az lenni szokott, a te rossz kedved mindig a másikon csattan! Gondolom ismerős az alábbi forgatókönyv is. „Nekem nagyon hiányzott a saját, hatalmas családom, akik mindig összejárnak, a szülővárosomban pedig ezerszer több a babás program. A barátnőimmel szinte teljesen megszakadt a kapcsolat, én voltam az egyetlen, aki babázott. Minden magányos pillanat a páromon csattant, hazaért és egy megkeseredett nőt látott, akinek a sikerélmény az aznapi főztöt jelentette. Sétálós időben jöttek az utcabeli ismertségek, csakis nyugdíjas nénik és a közeli kisbolt dolgozói. Borzalmas volt! A kapcsolatunk kis híján ráment erre az időszakra és rossz volt, hogy erről senki nem beszélt! Senki nem mondta, hogy a szülés után ilyen magányos időszak következik! A szülés előtt mindenki csak magáról a szülésről beszélt, de arról, hogy mi lesz utána, hogy kéne kezelni, megoldani – senki. Nekem a legfontosabb az volt, hogy a kapcsolatunkat helyre tudjuk hozni. ..Most már tudatosan készülök a télre, és mivel látom, milyen gyorsan elment az első 1 év, ezért élvezem minden percét. Egyszer vége lesz!”

JÖN A ROSSZ IDŐ

Sokan mondják, hogy képtelenek játszótéren ismerkedni, de sokaknak még mindig ez az egyetlen lehetőség, ha egy kis szociális töltetre vágynak. Nem mindenhol vannak baba-mama vagy anyás klubok, ahova ki lehetne mozdulni. Sok esetben macera az időpontra érkezés, nem illik bele a kialakult napirendbe. Ha beköszönt az igazi ősz-tél és jön a rossz idő, az eső, meg a fagyok, még inkább elszigetelődhetünk. Még annyi kimozdulásra sincs lehetőség, mint korábban. Egyedül elment az ember orkán erejű szélben is dolgozni, mert muszáj volt, de kisgyerekkel nem indulunk útnak, ha kint ítéletidő tombol.

Bea írta: Igen, az első tél nehéz volt. Nagyon magányos voltam. Egy 4-6 hónapos babával nem volt sok mozgásterem, keveset tudtunk kimozdulni. A barátok élték a hétköznapi életüket, mindenki pörgött, csak én éreztem úgy, hogy megállt az idő. Sokszor „beszólogattam” a férjemnek, mert ő volt az egyetlen felnőtt, akivel beszéltem napok/hetek óta . Szerencsére időben ráeszméltem, hogy ez így, nem jó. 

MI SEGÍTHET MÉG?

Kissé talán borús a mai írás, de nem szeretném, ha csak a magány negatív oldalát veséznénk ki. Tudod, szeretek megoldásfókuszúan gondolkodni. Így mindenképpen szeretném a bejegyzést azzal zárni, hogy végiggondold, te mit tehetsz azért, hogy anyaként ne érezd magányosnak magadat. Mi lehet a megoldás, mi segíthet? Edina ezt írta: „Egy idő után csak magányt éreztem. Nem is gondoltam hogy én ennyire be tudok fordulni. Már a végén semmi sem érdekelt, hiszen minden nap ugyanolyan volt, nap nap után. Mellette én tényleg sokat voltam egyedül a gyerkőcökkel. Elkezdtem önfejlesztő könyvet olvasni. De igazán csak akkor változott, amikor visszamentem dolgozni. Sajnáltam a kicsit bölcsibe adni, de így, hogy eljárok dolgozni picit javult a helyzet. Persze akkor azt kaptam, hogy miért megyek vissza dolgozni…” Ugye ismerős? Ha van rajta sapka azért, ha nincs azért? Nekem ez jutott hirtelen eszembe a fent sorokat olvasva.

Éppen ezért szoktam mondani az anyukáknak, hogy nem tudsz mindenkinek megfelelni éppen ezért a legjobb, amit tehetsz, ha tisztázod magadban, hogy nem is kell megfelelni másoknak. Ez a te életed, így olyan megoldást válassz, amiben te jól érzed magad! Ha azt gondolod, neked vissza kell menned dolgozni, tedd ezt. Noémi írja: „Egyre több helyre próbáltam eljárni, mikor a fiam nagyobb lett. Most már megvannak a jól bejáratott helyek, barátok.” Orsi írja: „Igen, a család sokszor mondja, hogy találjam ki, hogy tudnék töltődni! Hát, hogy!?? PIHENÉSSEL, MOSÁS, MOSOGATÁS, FŐZÉS ÉS TAKARÍTÁS NÉLKÜL!!”

TE TUDSZ KÉRNI? 

Az a helyzet, hogy kérni kell. Meg kell tanulni kérni, ha ez a szeretteinknek nem egyértelmű. Szokták mondani, hogy az emberek nem gondolatolvasók. És valóban nem azok. Ha úgy érzed, többre, másra vágysz, lődd fel az égre a jelzőfényt! Bea megoldása:  „Fejben kellett eldöntenem, hogy élvezni fogom a napot, jól fogom érezni magam! A férjemmel igyekeztem tartalmas témákról beszélgetni, chateltem az ismerősökkel (nem gyerekneveléssel kapcsolatos témákról), és lassan ismét kinyílt a világ előttem. A kislányommal rengeteget játszottam, ő volt a kis „társam”, aki feladatokkal látott el napközben, délután pedig a férjemnek szenteltem rengeteg figyelmet. Aztán lassan, minden a helyére került. Újra felerősödtek a régi kapcsolatok, tudunk időt szakítani magunkra is, gyerek nélkül. Most, hogy már ovis a drágám, hiányzik az a „bezártság”, amit éreztem annak idején. Fejben átalakult a „magányosság” érzése, szerintem csak túl sokat akartam, és nem lassítottam le időben, egy pici gyerek gondozása viszont megkívánja ezt. Szerintem ezért alakult ki bennem ez az egész érzés, mert túl sokat akartam. Nehéz ezt elmagyarázni .„

NEM VAGY EGYEDÜL! 

Amit Bea ír, segítség lehet mindenki számára, aki anyaként magányosnak érzi magát! Fejben dől el ugyanis, hogy mit kezdesz vele. Belesüppedsz az elhagyatottság érzésébe, vagy teszel egy lépést és nyitsz a külvilág felé. Hallatod a hangod, hogy rád is figyeljenek. Segítséget és támogatást kérsz, hogy felszabadultabban, szabadabban élhesd meg a gyermekeddel otthon töltött időszakot. 

Lehet a régi kollégák, barátok már nem lesznek olyan mélyen az életed részei, mint korábban, de mindig van lehetőség új ismeretséget kötni. Hordozós klubban, játszótéren, a szomszéd utcában élő kisgyerekes anyukákkal. Ők azok, akikkel MOST közös nyelvet beszélsz, ők azok, akik MOST megértik, mi zajlik le benned! Hisz egy cipőben jártok! Ha úgy érzed, számodra nehézséget jelent új ismeretségek kötése, vagy ahol laksz, nincsenek támogató női közösségek, akkor várlak szeretettel a Női Egyensúly Klubban!  Ne mondj le magadról, ne vessz el a magányban. Gyere, fedezd fel újra önmagad! Csatlakozz támogató közösségünkhöz!