fbpx

5 lépés, hogy könnyebben mondj nemet!

mondj nemet

Neked is nehézséget jelent, hogyan mondj nemet? Munkám során sok női ügyfelemnél tapasztalom, hogy azért nem jutnak egyről a kettőre, és azért úsznak el a napi teendőikkel, mert gyakran elvállalnak olyan dolgokat is, amiket valójában nem is szeretnénk megtenni.. Mivel nem akarják megbántani a másik felet, ezért aztán inkább igent mondanak, holott már abban a pillanatban tudják, hogy a vállalásnak ők isszák majd meg a levét.

 

Ha ez veled is rendszeresen előfordul, olvass tovább! Elárulom, hogyan mondj úgy nemet, hogy ne érezz miatta bűntudatot!

Nem tudsz nemet mondani, mert félsz, mit fog rólad gondolni a másik? Szerinted nem illik nemet mondani? Azt hiszed, hogy úgy érzi, visszautasítod és nem vagy elég segítőkész?

 

Vegyük csak elő akkor gyorsan  azt a bizonyos józan paraszti észt és lássuk be, hogy mindannyiunk erejének, idejének bizony vannak határai. És ugye azt is régóta tudjuk, hogy nem tanácsos tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. Elfoglalt nőként persze megpróbálunk ezer szerepünkben helyt állni nap mint nap, így óhatatlan, hogy megtaláljanak olyan kérésekkel, amelyekkel igazából nem feltétlenül nekünk kell foglalkoznunk. Vagy nem csak nekünk!   

 

  • Biztos, hogy mindig neked kell sütit sütnöd az iskolai ünnepségre?
  • Neked kell önként jelentkezni és huszongyerek Mikulás-csomagját összerakni az oviban? 
  • Tényleg az egyedüli szomszéd vagy, aki plusz kört tud tenni a házban lakó idős néninek a postai csekkbefizetés/recept kiváltás miatt (egy héten kétszer!!!)?
  • Komolyan azt gondolod, mindig neked kell vigyáznod a tesód gyerekeire, miközben ő tornára meg? Sosem lehet ez mondjuk fordítva?

 

Szép, szép az önkéntesség, a segítő szándék, mindaddig, amíg időmilliomos vagy és/vagy valóban maximális odaadással teszed meg, amire felkérnek, azaz szívesen, dalolva teljesíted és egy percig sem érzed terhesnek az adott feladatot.  Ám ha nem minden esetben őszinte a vállalásod, akkor azt hiszem, eljött az ideje, hogy változtass az eddigi rutin „igen”-eken és gondolkodj el azon, hogyan is mondj nemet. 

 

 

 

NÉZZÜK MEG AZ ÖT LÉPÉST, AMIVEL EZ EGYSZERŰBBEN FOG MENNI!

 

  1. Ismerd el, hogy neked tényleg nehezedre esik nemet mondani! Vagy az adott embernek, vagy az adott szituációban. Vagy mindkettő! A legfontosabb, hogy önmagaddal őszinte legyél.

  2. Lásd be, hogy nem tragédia, hogy jelenleg ilyen vagy, mert az emberek képesek változni. Ha szeretnéd és teszel érte, neked is menni fog!

  3. Nézd meg, mik azok az élethelyzetek, ahol rendszerint belefutsz a kelletlen igenekbe. Mikor, hol, kinek esik nehezedre nemet mondani?

  4. Kezdd el gyakorolni ezeken a helyzeteken a nemet mondást, mindig az egyszerűbb helyzetektől haladj a bonyolultabbak felé, ne ugorj rögtön mély vízbe!

  5. Ne bonyolítsd túl ezeket a beszélgetéseket: nem kell magyarázkodnod, nem tartozol elszámolással senkinek, felnőtt „nagykislány” vagy! Tudatosítsd magadban, hogy nem az embert utasítod vissza, csak egy kérését!

 

 

 

MILYEN LEGYEN A „NEM”?

 

Pontosan, világosan fogalmazz, ha kell, kérdezz vissza, pontosíts! Nem árt meggyőződni arról, hogy mindenki ugyanúgy érti-e az elhangzottakat, mik a valós szándékok a szavak mögött! 

 

Légy határozott! Ha nyuszi üzemmódban nyilvánulsz meg, ne csodálkozz, ha egy határozottabb fellépésű ember zsebre tesz. Nem kell azonnal rávágnod a választ! Ha magad sem vagy biztos abban, hogy csak az időzítés nem megfelelő vagy tényleg nemet szeretnél mondani (magyarul, később lehet, hogy tudsz és szeretnél is az adott dologgal foglalkozni), akár jelezheted azt is, hogy gondolkodási időre van szükséged!

 

Nemet mondani nem tudsz egyik pillanatról a másikra, ha eddig másképp voltál kódolva. De belejössz gyorsan, ha gyakorolod!

Ha szeretnéd ezt egy biztonságos, támogató közegben megtenni, ha szeretnéd Te is megtanulni, hogyan tudsz bűntudat nélkül nemet mondani, nézd meg itt, hogy miben tud segíteni Neked a „Békés önérvényesítés online tanfolyam”. 

 

A szerzőről

Domokos Kata vagyok, Life,- business és karriercoachként, üzleti mentorként  2016 óta segítem női ügyfeleimet abban, hogy megteremtsék azt az életet, amire vágynak.

Hiszem, hogy lehetséges kiteljesedni, felszabadultan élni elfoglalt nőként – család, munka mellett is!

Abban támogatom ügyfeleimet, hogy megteremtsék az egyensúlyt az életszerepeik között és ne kelljen választaniuk aközött, hogy jó anyák, jó társak vagy épp jó munkaerők legyenek. Hiszen mind arra vágyunk, hogy teljes életet élhessünk!

Szívügyemnek tekintem, hogy ezen az úton segítsem a hozzám fordulókat:  online tanfolyamokon, előfizetői klubomban, egyéni konzultációk, csoportos workshopok és elóadások keretében támogatom a tudatos nőket abban, hogy elérjék a vágyott céljaikat és kiteljesedhessenek életükben.

LETÖLTHETŐ ÚTMUTATÓ 15 LÉPÉS A LELKI EGYENSÚLYÉRT

Milyen témák érdekelnek? Válassz kategóriát!

MARADJ VELEM!

LÉGY NAPRAKÉSZ! Vállalkozásfejlesztési módszerek, működő megoldások a hírlevélben
%d bloggers like this: